A Madách Amatőr Színház hat és fél évszázada a közösség szolgálatában

Díszülést és bemutatót tartottak a színházban

Az ünnepség díszüléssel vette kezdetét, melyen az egybegyűlteket Balázs József a Madách igazgató bizottságának elnöke üdvözölte.
Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi években ismét igen nagy megpróbáltatásokon kellet a színháznak keresztül mennie. Ezen nehézségek még nagyobb lendületet és bizonyítani vágyást adtak a társulatnak. A munka nem torpant meg, hanem erőteljesen dolgoztak azon, hogy az a bizonyos út ne váljon járhatatlan ösvénnyé.

foto druga uz tekst 1
Majd köszönetét fejezte ki a Madách társulatának minden tagjának aki bár mi módon hozzájárult ezen nehéz időszak átvészeléséhez-mondta az Igazgató bizottság elnöke ünnepi beszédében.
Mgr. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke felszólalásában méltatta a Madách társulatát, majd rámutatott, hogy 1954-ben bemutatott János Vitézre özönlött a közönség a Vajdaság minden részéről, és ezt a búcsújárást nem jó szemmel nézte az akkori hatalom, és megvonta a színháztól az anyagi támogatást. Majd hozzátette, hogy hasonló búcsújárás ez a mai is, hiszen a jubileumi ünnepség után a színházkedvelők igazi ünnepe következik: a Madách újabb bemutatója, amely ezúttal is mi más lehetne, mint Kacsóh Pongrác János vitéze. Egy újabb alkalom a közönség és a társulat egymásra találására.
Az ünnepségeken díszoklevélben részesítették azon társulat tagokat, akik több mint húsz éven keresztül aktívan részt vettek a színház munkájában. Díszoklevélben részesületek: Izelle Károly, Lázár Ernő, Tóth Irén, Tóth Eduárd, Konrád Emma, Bancsák Anna, Kamrás Szonja, Klepić Jovica, Kovács Hajnalka, Nedeljov József, Kósa Zoltán, Vučković Rózsika, Harcsa Zsuzsanna, Balázs György, Balázs József és Dudás Károly.
A színház díszoklevéllel köszönte meg azon intézményeknek is a támogatást, akik a munkájukban segítségükre voltak. Díszoklevelet adományoztak a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt-nek, Magyar Nemzeti Tanácsnak, Nagybecskerek önkormányzatának, a Toša Jovanović Népszínháznak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárságnak, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárságnak.

foto prva uz tekst 1
Az esten köszönőlevelet vehetettek át a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület, az Emmanuel Kamarakórus, a Tina Szalon, A Deák Fotó Studió és a Darusi virágüzlet képviselői.
A nagybecskereki társulat hatvanöt éves fennállása alatt, most harmadízben mutatta be a János Vitézt. A Közönség először 1954-ben, majd 1970-ben láthatta. A harmadik bemutató alkalmából a szervezők meghívták azon színészeket is akik az 1954, illetve 1970-ben bemutatott előadásban játszottak. Őket is köszöntötték a színpadon és egy száll virággal kedveskedtek.
Az ünnepi műsorban részt vettek még: Mészáros Violetta, Süveg Tibor, Konrád Emma és Rontó Márta.
A jubileumi ünnepséget követően a közönség a zsúfolásig megtelt színházban, Kacsóh Pongrác, János Vitéz című daljátékának a bemutatóját tekinthette meg, melyet Venczel Valentin állított színpadra. A darab zenei munkatársa Klemm Dávid volt. A dalokat Konrád Emma és Rontó Márta tanította be. A jelmez tervező viszont Venczel Valentina volt.