A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület első titkárára emlékeztek
Huszonötéves a nagybecskereki B. Szabó György Emléknap
A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület fennállásának 70 éves jubileuma, mellett pénteken még egy jeles jubileumról emlékezett meg. Az idén 25 éves a B. Szabó György emléknap(ok). Az egyesület első titkárára a tanárra, a képzőművészre emlékeztek a nagybecskereki Petőfiben. A megemlékezés csütörtökön Újvidéken a Futaki úti temetőben kezdődött, ahol az Egyesület képviselői a kegyelet virágait helyezték el B. Szabó György sírjánál.
Pénteken irodalmi estet tartottak, ahol Dr. Káich Katalin és Dr. Csáky Sörös Piroska nyugalmazott egyetemi tanárok emlékeztek egykori előadójukra. Az est elején Balázs Ilona a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület elnökasszonnya megkoszorúzta B. Szabó György emléktábláját.
Káich Katalin felszólalásában B. Szabó Györgyhöz fűződő személyes élményeit elevenítette fel. Külön kitért a tanár úrral való első találkozására, amely első éves egyetemista korában történt Újvidéken a magyar tanszéken.
Csáky Sörös Piroska megírt, de még meg nem jelent könyvéről szólt, amely B. Szabó Györgynek állítana emléket és amelyben a nagybecskereki B. Szabó György napok vendégeinek előadásait foglalta össze egy kötetbe.
Az est keretében Meleghy Zsuzsanna az Art klub vezetője ismertette a képzőművészeti pályázat díjazottjainak a nevét. Első helyezett Varga Tímea lett, második helyen Mészáros Melánia műve végzett, míg a harmadik helyet Farkas Violetta és Bakai Leontina osztották.
Az irodalmi pályázatra beérkezett műveket a Cini Zoltán és Prokin Eleonóra összetételű zsűri bírálták el. Az eredményeket Cini Zoltán ismertette. Az 5.-6. osztályosok kategóriájában az első helyezett Mészáros Dianna, második Tóth Leona, harmadik Mészáros Melánia lett. A 7.-8. osztályosok közül a legjobb munkának Nagy Laura írását ítélték, második díjban Farkas Trisztán részesült a harmadik helyet Tóth Tamás érdemelte ki. A középiskolások között első Barabás Zsolt lett, második díjat Pálfi Krisztián, míg a harmadik díjat Tóth Kornélia vehette át.
Az est moderátora Bálint Aranka volt, közreműködött az Emmanuel Kamrakórús Konrád Emma vezényletével, Márton Leonárd és Rontó Márta.