A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagja a Vatikánban

Püspökünk üzenete Ferenc pápánál tett látogatása kapcsán

  • Krisztusban kedves testvéreim!

Kultúránk egyik nagyon szép szokása, hogy üdvözölni szoktuk egymást. Ha találkozunk valakivel az utcán, ha megérkezünk valahová, vagy elköszönünk, a másik személyhez illően szólalunk meg: Kezét csókolom!; Jó napot kívánok!; Szia!; Helló!; stb. Ehhez a szokáshoz tartozik az üdvözlet küldése is: üdvözöld anyádat, apádat, gyermekeidet, rokonaidat! – szoktuk mondani.
Ezt a szokást Ferenc pápa is gyakorolja. Amikor január 30-án fogadott minket, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főpásztorait, először is szívélyesen üdvözölt bennünket. Jelezte, mennyire örül ennek a találkozónak. Beszélgetésünk során legtöbbet arról kérdezett minket, hogy hogy vannak a híveink.
Amikor pedig több mint másfél óra beszélgetés után elköszöntünk tőle, azt mondta: „üdvözöljétek otthon a híveiteket!”
Ezt a feladatot szeretném most teljesíteni, Krisztusban kedves testvéreim.
Azért tarom fontosnak, hogy továbbítsam üzenetét, mert Ferenc pápán látszott, hogy nagyon odafigyelt a találkozásunk alatt, a beszélgetés egyik pontján pedig felpattant és azt mondta, hozok magamnak füzetet jegyzetelni, mert amit meséltek, nagyon fontos.
A Szentatyát érdekelte, mi az, ami egyházmegyénk életét meghatározza. Válaszomban rámutattam a legfontosabb problémákra: elvándorlás, fokozatos elszegényesedés, politikai bizonytalanság a térségben, kisebbségi sors, ökumenikus párbeszéd.
Elmondtam azt is, hogy ti, kedves testvéreim imáitokkal és áldozataitokkal támogatjátok a Szentatyát péteri szolgálatában és a vele való egységet. Erről vall nagyobb ünnepeinken a szentmise végén énekelt Pápai himnusz („Hol Szent Péter sírba téve…”).
Kedves testvéreim, a püspöki konferencia mint testület, de annak minden egyes tagja is meghívta a Szentatyát, hogy látogasson meg minket. Én is, mint a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztora megtettem ezt. Ferenc pápa természetesen örömmel ígérte meg, hogy rögtön meglátogat bennünket, amint a politikai és egyéb tényezők ezt megengedik.
Kérlek benneteket, kedves testvéreim, továbbra is imádkozzatok Szentatyánkért, és azért, hogy a Szentlélektől irányítva vezethesse a rábízott nyájat!
+ László SVD
püspök
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda