Hívogatt az iskola, kapuját kitárja…-megkezdődött az új tanév
Elsősöket fogadtak Nagybecskereken és Muzslyán
Nagybecskerek
A nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolában az idén 14 elsős diákot fogadtak a magyar tannyelvű tagozaton. Az idősebb iskolatársak alkalmi műsorral kedveskedtek az új pajtásoknak. Az elsős diákokat és szüleiket Jelena Jenovay igazgatónő köszöntötte. A Magyar Nemzeti Tanács az idén is beiskoláztatási csomaggal ajándékozta meg a magyar tannyelvű osztályba induló diákokat. Az MNT ajándékát Madarász Gyula az MNT végrehajtó bizottságának tagja és Vass Tibor a nemzeti tanács tagja adták át.
A nagybecskereki elsősök tanítónénije Jovanović Márta lesz míg a szentmihályi elsősöket Pavlovics Kornélia fogja vezetni.
Jelena Jenovay igazgatónő lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy szentmihályi kihelyezett tagozatban az idén nyolc elsős diákot üdvözölhettek, míg Lukácsfalván az idén nincs elsős diák. Az igazgatónő rámutatott, hogy az iskolaév elején igen nagy gondot jelent az oktatási minisztérium azon utasítása, hogy ettől az évtől kezdve a napközis ellátásra kizárólag az elsős és másodikos diákok jogosultak. Ez nagy gondot jelent a szülőknek tekintettel, hogy a gyermekek még kicsik ahhoz, hogy egyedül menjenek haza, és nagy gondot jelent nekik ennek a problémának a megoldása. Egyre több szülő fordul hozzám elégedetlenségüket kifejezve- mutatott rá az igazgatónő.
A korábbi években az alsós tagozatok diákjai jogosultak voltak a napközi használatára.
Muzslya
A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola mindkét épületében szeptember elsején került sor az elsősök hagyományos fogadására. A kis nebulókat a második osztályos tanulók színvonalas alkalmi műsorral köszöntötték, mely után mgr. Hallai Zoltán, az iskola igazgatója szorgalmas tanulást és kitűnő eredményeket kívánt. A beszédet követően a Magyar Nemzeti Tanács képviselői átadták az MNT beiskolázási csomagját. Vidrács Krisztina, az MNT tagja elmondta, hogy az idén nemcsak küllemében, hanem tartalmában változott a csomag: a tanszerek egy kartondobozban kaptak helyet, a csomagból pedig kikerült a labda és bekerült a betűkirakó. A beiskolázási csomag mellett átvették a helyi önkormányzat ajándékát, névsorolvasást tartottak, majd bevonultak a tantermekbe, hogy megismerkedjenek a tanítónénivel és az osztálytársakkal. Muzslyán az idei tanév elején 32 tanuló magyar nyelven kezdte meg nyolcéves tanulmányait: 20-an az iskola központi és 12-en a Szervó Mihály utcai épületében. A magyar osztályokba iratkozott elsősökkel a következő négy évben Asztalos Kornélia és Fárbás Repp Edit osztálytanítók fognak foglalkozni.