Petőfi Magyar Művelődési Egyesület

Lauka Gusztávra emlékeztek az Úri utcában

Április 29-én a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben egy újabb eseményre került sor a Találkozások az Úri utcában elnevezésű rendezvénysorozat keretében. Don Gunárosz (újra) Kisamerikában címmel. Az est folyamán az élete utolsó két évtizedét Nagybecskereken élő Lauka Gusztávra emlékztek. A Petőfi nagytermét viszont a nagybecskereki születésű karikaturista Léphaft Pál karikaturái díszítették.
A megjelenteket Lauka Gusztávként Heinermann Péter köszöntötte, aki a koszorús költő Nagybecskerek városáról szóló sorait idézte.
Németh Ferenc művelődéstörténész Lauka Gusztáv életútjáról tartott előadást, melynek során rámutatott, hogy az idén emlékezünk Lauka halálának a 120 éves évordulójára, tekintettel, hogy 1902-ben hunyt el. Az előadásában Németh kitért Lauka gyermekorára és iskoláztatására, valamint irodalmi tevékenységének a kezdeteire. Külön figyelmet fordítva Petőfi Sándor, Szendrey Júlia és Kossuth Lajoshoz fűződő kapcsolataira, ugyanis Lauka Petőfiék barátja volt, a honvédelmi bizottmány jegyzője és Kossuth bizalmas embere volt a szabadságharc ideje alatt.


Námeth Ferenc előadásában külön kiemelte Lauka lapszerkesztői tevékenységét is, különös figyelmet fordítva az első magyar élclap a Charivari (Dongó), majd később a nagybecskreki években a Torontálban betöltött jelentős szerkesztői tevékenységéről.
1882 május 1-jén került Nagybecskerkre, ahol Torontál vármegy levéltárnoki állását töltötte be. Ebben az évben veszi át a Torontál lap szerkesztését, melyet tíz éven keresztül végez.
Húszévnyi nagybecskereki tartozkódása alatt a városi élet egyik meghtározó alakjává vált, ebből a korszakból származó anekdotákat Léphaft Pál, Klemm József és Heinermann Péter ismertették a közönséggel. Lauka Gusztávot 1902-ben a nagybecskereki katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.
Az est keretében a közönség Léphaft Pál karikatúráiból készült válogatást is megtekinthette. Léphaft Pál karikatúrista munkáságáról Klemm József szólt.