Draga braćo i sestre u Kristu,
u ovom nemirnom svetu ponovno je stiglo Uskrsno vreme. Za ovaj praznik pripremali smo se 40 dana. Ovaj broj je simboličan i odnosi se na dane koje je Isus proveo u pustinji: „Duh odvede Isusa u pustinju da ga đavao iskuša. Postio je četrdeset dana i četrdeset noći i na kraju je ogladnjeo” (Mt 4,1-2). Ogladneli smo i mi na kraju ovih četrdeset dana! Gladni smo pravednosti našega Boga, milosrđa, oprosta, ljubavi. Naš Bog nam daje sve te vrednosti u uskrslom Kristu.
Razmotrimo redom ove vrednosti. Šta je pravednost? Prema rečima Svetog Tome Akvinskog: „Pravda je čvrsta i trajna volja da se svakome dâ njegovo pravo”. Isus se kroz celi život trudio biti pravedan. Živeo je tako, da nikome nije hteo oduzimati prava, štaviše: trudio se dati više svakome koga je susreo, pomoći mu u razvoju, osloboditi ga tereta koji mu je otežavao život. Isusova pravda sastojala se u davanju punopravnosti svim ljudima, što i jeste volja Božja za čoveka na početku stvaranja i pre Adamovog pada. U Raju, na početku stvaranja, Bog se prema Adamu odnosi kao prema prijatelju, s njim ima otvoren prijateljski odnos i redovito ga posećuje. Isus je svojim uskrsnućem otišao još dalje od toga: darovao nam je sakrament krštenja, s kojim se nismo vratili u prvobitni raj, ali smo primili mnogo više: dar da budemo deca Božja! U tome je ostvarenje božanske pravde u Isusu: Dao nam je ono što je video u Ocu. A u Ocu smo, Kristovim uskrsnućem, upisani kao deca Božja, braća Isusova.
Isusova pravednost, međutim, ima i nešto zahtevniju dimenziju: ona podrazumeva da i mi moramo biti pravedni prema drugima. A isto važi i za državu koja načelno postoji da bi služila dobrobiti ljudi. Nažalost, to uključuje i plaćanje poreza, što je i Isus uočio u Evanđelju. Dovde nam je sve dobro zvučalo. No, da bi se dostigla uzvišenost božanske pravde, potrebno je nešto više: ostvarenje Isusova milosrđa u uskrsnuću. A milosrđe znači neograničeno prihvaćanje. Ono koje ne zavisi o postupcima ljudi, o rezultatima postignutim u našim životima, već podrazumeva uzimati u obzir i prilike koje nas često sprečavaju da učinimo pravu stvar.
Recimo, kad sam ja bio mlad, i kad je komunistički teror vladao u Jugoslaviji, mnogi su se ljudi bojali redovito ići u crkvu. Zato se događalo da su mnogi odlazili samo na božićnu misu polnoćku, a možda i na vazmeno bdenje koje se također slavilo noću. Kako na te ljude trebamo gledati? Da li kao na grešnike jer nisu svake nedelje išli u crkvu? Ako bismo mi, ljudi, gledali na ovaj način, znajmo da dobri Bog ne čini tako. Isusovim uskrsnućem Bog nam je pokazao da je mnogo osetljiviji i razumniji od nas. Isus je na križu dva puta posvedočio šta znači božansko milosrđe: prvo, kada je obećao večni život razbojniku, i drugo, kada je molio da nebeski Otac muku Isusovu ne uračuna u greh onima koji su ga razapeli, jer nisu znali šta čine. Ali, o nedostatku svesti u čoveku, može odlučivati samo Bog.
Prilikom uskrsnuća, Isus je oprostio svima koji su mu učinili nepravdu. Taj božanski oprost je ono što svi čekamo. Jer nam je duša tako često opterećena grehom, tim bremenom pogrešaka kojih se želimo osloboditi! A to ne možemo uvek sami rešiti. Mnogo je važno da ovde iskusimo božanski oprost koji doživljavamo u Isusu i Njegovom uskrsnuću.
Upravo se Božja ljubav najbolje očituje u otajstvu uskrsnuća. Sâm Isus je rekao da nije došao među nas niti uzeo ljudsko telo da nas osudi, nego da nam daruje život, život u najvećoj punini, život koji niko ne može uništiti. Najveći znak ljubavi je to što je Isus dao svoj život za nas i potom uskrsnuo. U ovom uskrsnom događaju možemo videti da nije smrt, ni greh, ni zlo, zadnja reč naše stvarnosti, nego život. Možemo mi biti i loši, kao što se, na primer, toliko đavolskog zla događa sada u Ukrajini zbog rata, ali ni tada Bog ne odustaje od čoveka, od stvorenog sveta, nego nas voli. Najbolja vest za nas ovog Uskrsa je da Isusovo uskrsnuće nije jednokratan događaj, završen za sva vremena, već početak novog sveta. Njegovo je uskrsnuće od tada stalno prisutno u našim životima, tamo gde ljudi prakticiraju opraštanje, tamo gde smo milosrdni, tamo gde opraštamo i gde volimo.
Za uskrsne blagdane želim vam, draga braćo i sestre, da vas uskrsli Isus Krist obdari svojim mirom, ljubavlju, praštanjem i milosrđem.
Želim vam blagoslovljen Uskrs!
Mons. dr Ladislav Nemet SVD, beogradski nadbiskup i metropolit, apostolski upravitelj zrenjaninske Biskupije
Húsvét 2023.
Krisztusban kedves testvéreim,
Ebben a zaklatott világban újból elérkezett a húsvéti idő. Negyven napig készültünk erre az ünnepre. A negyvenes szám egy jelképes szám, arra a negyven napra vonatkozik, amelyet Jézus a pusztában töltött el: „a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.” (Mt 4,1-2)
Mi is megéheztünk a negyven nap végén. Megéheztünk Istenünk igazságosságára, megéheztünk Istenünk irgalmára, megéheztünk Istenünk megbocsátására, megéheztünk Istenünk szeretetére.
Mind ezeket az értékeket a mi Istenünk nekünk ajándékozza a feltámadt Krisztusban, anélkül, hogy mi ezt kiérdemeltük volna, vagy erre rászolgáltunk volna.
Igazságosság, irgalom, megbocsátás, szeretet. Nézzük csak sorban ezeket az értékeket. Mi is az igazságosság? Aquinói szent Tamás, egyházunk egyik legnagyobb teológusa szerint, az igazságosság „Az igazságosság szilárd és állandó akarat mindenkinek megadni a maga jogát.”
Jézus egész életében arra törekedett, hogy igazságos legyen. Úgy élt, hogy senkit sem akart megfosztani jogaitól. Mi több: azon dolgozott, hogy mindenkinek, akivel csak találkozott, többet adjon, hozzásegítse a fejlődéséhez, megszabadítsa azoktól a terhektől és sebektől, amelyek nehézzé tették életüket. Jézus igazságossága abban állt, hogy teljes elismerést adott minden embernek, méghozzá úgy, ahogy azt az Isten a teremtés elején elgondolta, gyógyította a méltóságukban megsebzetteket. A teremtés elején Isten barátként kezelte az embert, nyitott baráti viszonyban állt vele a Paradicsomban, rendszeresen látogatta őket.
A feltámadásban Jézus ennél tovább ment: megajándékozott minket a keresztség szentségével, amellyel igaz nem jutottunk vissza a kezdetleges Paradicsomba, de többet kaptunk: az Istengyermekség ajándékát! Ez az isteni igazságosság megvalósulása Jézusban: megadta nekünk azt, amit az Atyánál látott. Az Atyánál pedig minket Krisztus feltámadása óta Isten gyermekeiként vagyunk számontartva.
A jézusi igazságosságnak azonban van egy kissé nehezebb oldala is, ami feladat jellegű: ez pedig azt jelenti, hogy a megtapasztalt jóból nekünk is adnunk kell másoknak. Igazságosnak kell lennünk minden emberrel szemben, hisz mindenkit megillet a tisztelet, az elfogadás, a megbecsülés. Sőt, ugyanez illeti meg az államot is, amíg az a javunkat szolgálja. És az adó fizetés is ide tartozik, amit Jézus magas is betartott.
Ez eddig mind szépen hangzott. De az igazságosság isteni kiteljesedésének van még egy nagyon fontos aspektusa, mégpedig az irgalmasság, ami Jézus feltámadásában tárul elénk igazi nagyságában. Az irgalmasság a feltámadás logikájában pedig határtalan elfogadást jelent. Olyan elfogadást, amely nem az emberek munkájától, az életünkben elért eredményektől függ, hanem számba veszi azokat a lehetőségeket is, amelyek sokszor meggátolnak minket abban, hogy helyesen cselekedjünk. Mire is gondolok? Például fiatal koromban, amikor még a kommunista terror uralkodott a volt Jugoszláviában is, nagyon sokan féltek rendszeresen a templomba menni. Ezért előfordult, hogy sokan csak a karácsonyi éjféli misére mentek, meg lehet, hogy a húsvéti vigíliára, amelyet ugyancsak éjjel ünnepeltünk. Hogyan nézzünk ezekre az emberekre, mint bűnösekre, mert nem mentek minden vasárnap templomba? Ha mi, emberek, így is tekintenénk erre, a jó Isten Jézus feltámadásában megmutatta, hogy Ő ettől sokkal nagyvonalúbb és megértőbb. Jézus a kereszten kétszer is megmutatta, hogy mit jelent az isteni irgalmasság: először amikor örök életet ígért a latornak, másodszor, amikor azért imádkozott, hogy a mennyei Atya ne számítsa be az őt keresztre feszítőinek ezt a tettét, mert nem tudják mit tesznek. Hiányzott cselekedetüknek teljes tudatossága, de ezt csak az isteni irgalom látta, az emberi mérce szerint elítélhetőek, az isteni irgalmasság mércéje viszont tovább megy.
A feltámadásban Jézus megbocsátott mindenkinek, aki őt bántalmazta. Az isteni bocsánat az, amire tulajdonképpen mindannyian várunk. Hisz annyiszor nyomja a lelkünket a bűn, a tévedések terhe, mások megsebzése, a bűntudat, amelyektől szeretnénk megszabadulni! És nem mindig tudjuk ezt magunkban elintézni. Mennyire fontos, hogy itt megtapasztaljuk az isteni megbocsátást, amelyet Jézusban és az Ő feltámadásában kézzelfoghatóvá válik.
Isten szeretete az, amely a legjobban kidomborodik a feltámadás titkában. Jézus maga mondta, hogy nem azért jött közénk, nem azért öltött emberi testet, hogy elítéljen minket, hanem hogy életet adjon, méghozzá életet a legnagyobb teljességben, olyan életet, amelyet senki sem tud megsemmisíteni. A szeretet legnagyobb jele volt, hogy Jézus életét adta értünk, és feltámadt. Ebben a húsvéti eseményben láthatjuk, hogy nem a halál, nem a bűn, nem a gonoszság a mi valóságunk végső szava, hanem az élet. Mi lehetünk rosszak, mint például most Ukrajnában a háború miatt annyi ördögi gonoszság történik, de Isten akkor sem adja fel az embert, a teremtett világot, minket, hanem szeret minket.
A legjobb hír számunkra most húsvétkor az, hogy Jézus feltámadása nem egy egyszeri, mindenkorra befejezett esemény, hanem egy új világ kezdete. Feltámadása azóta is állandón jelen van életünkben. Ott, ahol megbocsátást gyakorolnak az emberek, ott, ahol irgalmasok vagyunk, ott, ahol meg tudunk bocsátani, és ott, ahol szeretünk.
A húsvéti ünnepekre azt kívánom nektek, kedves testvéreim, hogy a feltámadt Jézus Krisztus adja meg nektek békéjét, szeretetét, megbocsátását és irgalmát.
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!
Dr. Német László SVD belgrádi érsek, nagybecskereki apostoli kormányzó húsvéti üzenete
