A kalocsai Főszékesegyház búcsúja
Dr. Német László SVD volt az ünnep szónoka
A főszékesegyház búcsújának ünnepére zsúfolásig megtöltötték a hívek a templomot. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök úr tartotta. A prédikációban a főszékesegyház főoltárképéből kiindulva magyarázta az ünnep lényegét, mely egyik legmagyarabb Mária ünnepünk, hiszen régebb óta ünnepeljük, mint Magyarok Nagyasszonyát. Bábel érsek úr a köszöntőben megemlékezett arról, hogy előző évben a Bíboros, prímás úr volt a főcelebráns. Méltó és igazságos, hogy a templom újranyitása után az első búcsú ünnepét, az ország első főpapja tartsa, de most a következő évben érsek úr különösen is fontosnak tartotta, hogy határainkon túl szolgálatot teljesítő magyar püspök legyen az ünnep szónoka. A szentmisén a főszékesegyházi kórus közreműködött.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda