Államalapító Szent István ünnepe alkalmából
Kenyéráldási ünnepség a református templomban
Augusztus 20-án Szent István király ünnepén, a nagybecskereki magyarság a helybeli református templomban gyűlt össze ünnepelni. Az ünnepség a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd alkalmi művelődési műsort láthatott a közönség. A műsorban az Emmanuel kamarakórus Dutina Vilma vezetésével, Lackó Inesz és Engler Katalin működtek közre.
Az ünnepséget követően Gyuris László nagybecskereki plébános megszentelte az új lisztből készült kenyeret, majd Kiss Nándor bánáti református esperes megáldotta az új kenyeret.
A megáldott kenyereket a református egyház nevében Kiss Nándor, a katolikus egyház nevében viszont Gyuris László vette át. Az új kenyeret kiosztották még a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületnek, valamint az Egyesület Százszorszép nevet viselő kézimunkacsoportjának. A református templomban szervezett rendezvény a Szózattal zárult.
A kenyéráldást követően a hagyományokhoz híven a Szent István-napi ünnepi szentmisét a Gimnázium templomban tartották meg, melynek védőszentje első királyunk.