A MÚLTBÓL A JELENNEK IX. RÉSZ

Földtől az asztalig

A miatyánk egyetlen mondata „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!”, az élet jelképe a mindennapi kenyerünk.
Fügetlenül attól, hogy hányan voltak a családban kenyeret csakis hetente egyszer sütöttek, de a sütött kenyér mennyisége a család létszámától függött. Amikkor lecsépelték a búzát, utána néhány napra rá már vitték is a malomban őrölni. Őröléskor egy zsák búzából kaptak bizonyos menyiségű kenyér lisztet ez barnás fehér volt, ezen kivűl kisebb menyiségben kaptak tiszta fehér lisztet, ezt a háziasszonyok kalács lisztnek nevezték, valamint búzadarát és korpát. A malomba amikor lemérték az őrülni való búzát, abból a menyiségből mérték ki a malomnak járó részt.
Függetlenül, hogy mennyi régi liszt volta lisztesládában a padláson, már agusztus végén szeptember elején, amint befejeződött a cséplés, emlékszem nagyapám is, a szomszédságban élő Bodo Pali bácsival összefogtak, és Pali bácsi parasztkocsijára két két zsák új búzát tettek föl, majd Rogendorf és Csősztelek közöti dűlőúton elvittek az új búzát a csőszteleki malomba örlésre. Tekintettel, hogy hatvanas évek elején Udvarnokon már nem volt malom, Momirov Gézi bácsiék malma már nem működött. Ez főleg a hét elején történt meg, és így már pénteken az új búzából sütötték a kenyeret. Amig megvolt a Momirov-féle malom akkor nem kelet Csősztelekre vinni a búzát. Azonban a felszabadulást követően államosították a környék egyik leghismertebb malmát, majd a falú akkori vezetősége leszereltette, és elszálitották egy Čačak környéki faluba, Így maradt a falú malom nélkül.
A kenyér legfontosabb alapanyaga a búzaliszt, só, víz meg a jó mínőségű komló, de készűlhet finom korpa- vagy rozslisztből is jó kenyér. Minden családban de főleg a hét vége felé pénteken esetleg szobaton sütötték a kenyeret. Udvarnokra is ez volt jellemző.
A kenyér ízét, amit nagyanyámék sütöttek, nem lehet össz se hasonlítani a bolti kenyér ízével. A sütést megelőző napon a délutáni órákban elkezdődőtt az előkészűlet, a padláson a lisztesládából kivették a lisztet, melyet ott a helyszínen átszitálták. A liszt mérésére a gyékényből fonott szakajtót használtak. Mielőtt a szakajtóba kerűlt volna a liszt, a szakajtót kisseb fehér lepedővel bélelték ki.
Amikkor a kimért lisztett lehozták a padlásról, az úgynevezett sűtőteknőbe helyezték, amely főleg fűzfából készült. Egy kisebb menyiségű lisztből készitették el a kovászt. Amikor a kovász elkészült a tetejére helyezték a keresztfát, majd letakarták fehér lepedővel és így hagyák, hogy a kovász több órán át érjen. Amikkor megkelt a kenyértészta ehez hozáadták a többi lisztet, vízzel sóval keverve, és dagasztani kezdték. A kenyér egyik fontos összetevője a komló volt.
A komlót főleg nyár folyamán július-agusztus hónapban, amikor is volt elegendő szabad idejűk a házi asszonyoknak, készítették el korpából esetleg kukorica isztből. A komló adta meg a házi kenyér izét és tartóságát. A komlót kis kerek vagy kup alaku tésztákra szaggatták. Kenyér sütéskor egy kis kúpalakú komlót ketté szelve sós vizben áztattak be, majd a liszthez keverve hagyták hogy a ledagasztott tésztát érlelje. A kenyértésztába nem használtak kovász-élesztőt.
Az elkészítet komlot kint hűvős helyen komló száritóban napokon át száritották, száritás után szellős helyen – éléskamrában erre a célra fehér posztóból készült kis zsákocskában tárolták. A kenyérsütés mindig is női munka volt, még a kemence fűtését sem bizták a férfiakra, aki dagasztotta a kenyértésztát az fűtötte be a kemencét is. Nehéz munka volt ez, mindig a család fiatalabbik nőtagja végezte. Már a 17 éves lányoknak is meg kellet tanulni a kenyérsütést. A fűtést akkor hagyták abba amikkor a kemence már jó átmelegedett. A meleg hamút ezután a kemence jobb és bal oldalára tolták, majda kenyértészta szakitását küvetően bevetették a forró kemencébe. Mielőtt a kenyértészte bekerült volna a kemencébe előtte a tésztát fehér kis lepedőkkel kibélelt rózsból esetleg gyékényből készült szakajtókba tették, ott formálódott ki a kenyércipó.
A kisült és a felvágot kenyeret minden családi házban megfelelő helyen tárolták, föleg az ugynevezett kenyérkosárban mely, vagy a éléskamrában vagy a tisztaszobába volt elhelyzve. Kora ösztől késő tavaszig bent a családi házban sütötték a kenyeret mely a hálószobában volt de a konyhából fűtötték. Ez volt az úgynevezett banyakemence. A foró nyári napokban pedig a gazdasági udvarban esetleg a fészerben kiépített kemencében sütötték a kenyeret és a finom kalácsokat.

Precz István