MAJD SZÁZ ÉV AZ EMLÉKEZÉS ÚTJÁN

Látogatóban Hartig gizelánál

Egy igen jeles ünnepet megelőzve látogattuk el városunk egyik legidőseb lakosához aki, a Brigadira Ristić lakónegyedben él fiával. A bejáratnál ifjú Hartig Sándor nyitott ajtót, egy kedves kézfogással üdvözöltük egymást, mint régi ismerősök, majd felvezetett az emeleti lakásban, ahol Hartig szül. Kolozsvári Gizella – Gizi néni éli mindennapjait. Egy igen kedves és barátságos hangulatú beszélgetés folyamán idéztük fel a múltat.
Gizi néni édesapja Kolozsvári János, édesanyja Rozália volt. Magyaritabbéről költöztek a városba.
Gizi néni október 28-án ünneplte a 99-ik születésnapját és tapos be a 100-ik életévébe. Gondolatai tiszták, arcán szüntelenül mosoly ül, a küzdelmes életút során megtalálta az élet értelmét.

Ő Nagybecskereken született, itt járt iskolába.
– 13 éves lehettem, emlékszem a városban akkoriban igen ismert varrónők voltak a már igen szép kort megélt Pretz lányok, Hilda meg Sári, ők öreglányok voltak mert nem mentek férjhez soha, náluk tanultam két évig a szakmát. Tekintettel, hogy igen elismertek voltak a szakmájukban, igen jómódú gazdag személyeknek varrtak. Mivel náluk tanultam így engem is megismertek ezek a családok, így én is eljártam házról – házra varrni. Igaz mindezt feketén csináltam, tekintettel, hogy nem váltottam ki az engedélyt, mert akkoriban ez igen drága volt. Amikor házasságot kötöttünk Hartig Sándorral akkor már nem jártam házakhoz varrni, kisebb munkákat vállaltam, amit idehaza el tudtam végezni. A férjem Sándor tanitó volt, az alsós tagozatokon adott elő. Mielőtt megismerkedtünk ő előbb Gyálán, majd utána Muzslyán tanított. Később sikerült a városban munkát kapnia. ekkor házasodtunk össze.
Mint tanitó Sándor nagyon szerette a gyerekeket, sokat foglalkozott velük, az órákon kívül is, igy kezdődött a bábokkal való foglalkozása. Először is az iskolában az óra után kezdet foglalkozni a gyerekekkel. Ezt követően elment akkori Magyar Házba ma a Petőfi Művelődési Egyesületbe, s megkérte a vezetőséget, hogy engedélyezék neki, hogy előadásokat készítsen a kis elsősöknek, az első előadás a Jancsi és Juliska volt. Az eredeti előadás magyar nyelven készült, de amikor a gyerekek az előadás után elmesélték a szerb társaiknak, hogy mit láttak a Magyar Házban nagy volt az igény, hogy szerb nyelven is megvalósuljon a darab. Igen nagy sikert is aratott. Ezt a sikert követően behívták Sanyit a városházára, felajánlották neki, hogy a városi Plank Kertben az igen hangulatos Pionír otthont a rendelkezésre bocsájtják és ott szervezze meg a bábszínházat.

Sanyi elfogadta ezt az ajánlatot és 28 évig vezette a városi bábszínházat. Ő volt ezen színház mindenese. Ő volt a rendező, az igazgató, és egyben a bábokat is ő készítette. A bábok elkészítésébe sűrűn én is belesegítettem, néha éjfélig is készítettük azokat. Sanyi a bábok testét szivacsból, én meg a szebbnél szebb textil részeket, öltözékeket készítettem el. Sajnos az a hangulatos kis bábszínház egy tűzvész martalékává vált, és soha nem újították fel. Később le is bontották a bábszínház viszont a Toša Jovanović Népszínházba integrálódott. Sanyi akkor már Újvidékre került ahol az Újvidéki Színházban volt technikai igazgató egészen a nyugdíjaztatásáig-valja beszélgetőtársam.
Nagybecskereken a bábszínház kezdete az 1950-es évekre tehető, amely alapjait Hartig Sándor tanitó alapozta meg. Az egykori Pionír otthonban beinduló gyermekszínház négy nyelven, magyarul, szerbül, románul és szlovákul készített előadásokat. A nagybecskereki bábszínház tartományi, valamint országos hírnévre tett szert a későbbiekben.
Számomra október 28. az utóbbi években nem is ünnep, tekintettel 22 éve születésnapomat követő napon október 29-én, férjem Sándor elköltőzött a más világra. Azóta szomorúsággal tölt el ez a nap.
Gizi néni átélt két világháborút, egy polgárháborút, határ módosításokat, több gazdasági válságot és reformot. Édes fiam a hosszú élet a Jó Isten ajándéka, ezt én megkaptam tőle és hálás is vagyok érte, és azért is hogy még ma is ki tudom szolgálni magamat, és itt élhetem mindenapjaimat kedves Sanyi fiam társaságában.

Kép és szöveg Precz István