Sajátos nevelési igényű gyermekek találkozója Nagybecskereken

Hogyan segítettem én?
Sajátos nevelési igényű gyermekek vették birtokba a nagybecskereki püspöki lakot 2016. május 7-én. A törökkanizsai, padéi, hódegyházi, tiszaszentmiklósi, nagybecskereki és muzslyai sajátos nevelési igényű hittanosok nevelőik, hitoktatóik kíséretében érkeztek Nagybecskerekre, ahol Dr. Német László SVD püspök és az evangelizációs csapat várta őket.
A püspök atya másodízben látja vendégül sajátos nevelési igényű hittanosait, hogy egy vidám délelőttöt töltsön velük és kölcsönösen megajándékozzák egymást a gyermekekkel.
A program a püspök atya köszöntőjével kezdődött, aki kérte a gyermekektől, mutatkozzanak be és mondják el, honnét jöttek. A rövid bemutatkozást követően a missziós csapat tagjai – a Pozsár házaspár, Ildikó és Zsolt, valamint Csiszér László és zenésztársai – foglalkoztak a gyerekekkel. Isten végtelen szeretetéről beszéltek nekik, evangelizációs énekeket énekeltek, mutogattak, tapsoltak, mozogtak.
A találkozó második részében a gyerekek átadták a püspök atyának az általuk készített alkotásokat. Idén, az Irgalmasság évében azt kérték tőlük a szervezők, hogy rajzolják le, hogyan segítenek. Voltak, akik két rajzot is készítettek a témára, de minden hittanos eleget tett a kérésnek. A gyerekek bemutatták alkotásaikat, s röviden elmondták, milyen munkálatokban segítenek legszívesebben. A főpásztor miután mindenkitől átvette alkotását, minden hittanost édességcsomaggal jutalmazott, majd megvendégelte őket kísérőikkel együtt. Abban a reményben köszönt el a gyermekektől, hogy egy év múltán egy vidám evangelizációs délelőttön ismét találkoznak a püspöki lakban.
Kovács Szöszill
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda