Zsinati találkozó Versecen
Augusztus 5-én a verseci plébánián megtörtént a második találkozó az egyházmegyei zsinat keretében. A jegyzőkönyv témája a gyermek és ifjúság munkadokumentum volt.
Vasárnap délután 18 órai kezdettel indultunk neki a munkának, meglepően sokan összejöttünk, 27 voltunk. Csoportokat szerveztünk. Három horvát nyelvű és egy nagyobb létszámú magyar nyelvű csoport volt. Elimádkozva a Zsinati imát, elkezdtük a kérdőívek kitöltését. Minden egyes kérdésről elbeszélgettünk, majd ezekn alapján feleletet adtunk. Összességében érdekesnek találtuk a témát, mert ez minden családot és személyt valami módon megérint.
A munka után még ott maradtunk beszélgetni és társalogni egy kicsit a plébánián azzal az érzéssel, hogy „Jó nekünk itt”.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda