Bog i novorođeni Bogočovek će uvek imati zadnju reč
Slike koje vidimo o ratu na Bliskom istoku, ali i iz Ukrajine, isto kao izveštaji sa bojišta, pokazuju da su glavni ciljevi napada svih zaraćenih strana, pored vojnih, svakako i izvori energije, struje i vode. U današnjem svetu bez električne struje, u mraku, bez vode u modernim zgradama, ne može se živeti, ili jako teško. Ako se vratimo samo nekoliko godina unazad, i mi smo znali živeti u tami. Sećamo se mi stariji za vreme ratova devedesetih, koliko puta nije bilo struje, pa su se koristile sveće, uljane lampe, agregati za važnije ustanove. Verovatno je uvek bilo tako. Čovek je uvek tražio svetlo da bi video, da bi se oslobodio nesigurnosti tamnih prostora, koji kao teret guše i stežu srce.
Božićno vreme je od prvih početaka ovog blagdana vezano za svetlo, tačnije za izvor svih svetlosti, Sunca i, naposle Boga. Jedan od najvećih proroka u Bibliji, Izaija, u svojoj knjizi s radošću piše: „Narod koji je u tmini hodio svetlost vide veliku; one što mrklu zemlju obitavahu svetlost jarka obasja” (Iz 9,1).
Sunce se rađa svakog dana i razgoni pred sobom tamu, nesigurnost i strah. To su dobro shvatili i ljudi pre Isusa, pa je u mnogim mnogobožačkim religijama vrhovni Bog bio bog Sunca. Mislili su i verovali da ova zvezda iznad nas daruje puninu života, da nas održava u životu i obasipa svojim blagoslovom. Prinosili su Suncu darove, nekada čak i ljudske žrtve, da odobrovolje boga Sunca, da mu se zahvale ili da od njega nešto traže.
U Rimu, u vreme rođenja Isusa, Sunce je bilo simbol pobede svetla nad tamom, a slavilo se kada je u Rimu počeo da duža dan, znači oko 23–24. decembra. Taj su datum i prigodu preuzeli kršćani kada su počeli slaviti Božić 25. decembra. Naravno, sa sasvim novim sadržajem. Jer mi smo shvatili da prava svetlost dolazi od Boga, kako piše dalje prorok Izaija, i to ne u formi jedne zvezde, koja bi nas obasjavala, nego u ljudskom telu koje je kao naše, a ipak drugačije.
„Jer, dete nam se rodilo, sina dobismo; na plećima mu je vlast. Ime mu je: savetnik divni, Bog silni, otac večni, knez mironosni. Nadaleko vlast će mu se sterat’ i miru neće biti kraja nad prestoljem Davidovim, nad kraljevstvom njegovim: učvrstit će ga i utvrdit u pravu i pravednosti”, i dodaje: „učinit će to privržena ljubav Jahve nad vojskama” (Iz 9,5-6).
Prorok Izaija nije samo navešćivao dolazak svetla, i na kraju krajeva rođenje veličanstvenog deteta, nego svojim rečima produbljuje simboliku pobede svetla nad tamom. Tama je za proroka svako delo nasilja, da li su ga učinili vojnici ili obični građani, kako bismo danas rekli − civili.
Pamtimo 3. maj 2023. kada je smrtno ustreljeno devetoro đaka i njihov čuvar u osnovnoj školi „Ribnikar”. Bili smo zgroženi, nismo mogli verovati da je to moguće i kod nas. A ipak, desilo se; desilo se zbog različitih činjenica, spleta okolnosti, ljudskih propusta, neodgovornih osoba, ali i krivičnih radnji. Danas tačno znamo da sredstva komunikacije mogu strašno uticati na naše ponašanje. Znamo koju ulogu imaju mediji i sredstva socijalne komunikacije u vođenju ratova, dezinformacija, širenja mržnje, a što sve može dovesti do strašnih tragedija. Rijaliti programi kao Zadruga, Farma, Veliki brat i tako dalje šire kulturu tame u ljudskim srcima, bude u ljudima one osećaje koji stvaraju utisak da je sve moguće, da se sve toleriše, da se sve može onako napraviti kao na televiziji. U čoveku postoje i dobro i zlo, i svetlo i tama, a čini se da je mnogo lakše povećati u njemu količinu tame, nego snagu svetla. Kako je teško nagovoriti ljude da daju nešto za siromahe u ova teška vremena, a kako je lako naći nekoliko kockarnica u svakoj ulici divnog grada Beograda, gde se uništavaju finansijska sredstva i životi porodica i pojedinaca.
Čovek je pozvan biti nosilac svetla, topline i ljubavi. To znamo od kada smo se pojavili na zemlji, ali do koje granice može da ide ta svest nošenja svetla, topline i ljubavi, za nju smo saznali u osobi Isusa, koji se rodio u Betlehemu.
Njegova pojava je od samog početka donela svetlo u tamnu noć Palestine.
Neka ovo svetlo osvetli i naša srca, a posebno srca onih koji odlučuju o velikim pitanjima današnjice.
Neka političari izađu iz začaranog kruga svojih „interesa”, iz tame zablude da oružje i nasilje mogu rešiti probleme čovečanstva, rešiti sporove. Hvala Bogu, još nikada se nije dogodilo da bi neki rat trajao zauvek. Uvek se dolazilo do mira, trajnog, ili samo delimičnog. Zašto je čovek tako slep, da uvek nanovo srlja u tamu greha, nasilja, slepog nacionalizma ili praznog populizma, koji obećava sve, a ne ostvaruje skoro ništa?
U današnjem trenutku, kada se čini da je tama jača nego svetlo, pogledajmo na malog Isusa pa ćemo shvatiti: pravi izvor svetla, Bog i novorođeni Bogočovek uvek će imati zadnju reč, i to ne reč nasilja i zla, nego života.
Monsinjor dr Ladislav Nemet, apostolski upravitelj Zrenjaninske biskupije
Dr. Német László SVD nagybecskereki apostoli kormányzó karácsonyi üdvözlete – Karácsony 2023.
A képek, amiket a közel-keleti háborúról, és Ukrajnából is látunk, a hadszínterekről szóló tudósítások azt mutatják, hogy a hadseregen kívül a harcoló felek támadásainak fő célpontjai minden bizonnyal az energia-, és áramforrások, valamint a víz. A mai világban áram nélkül, sötétben, víz nélkül a modern épületekben lehetetlen élni, vagy legalábbis nagyon nehéz.
Ha csak néhány évet visszamegyünk, mi is sötétségben éltünk. Mi, idősebbek emlékszünk a kilencvenes évek háborús idejére, hogy hányszor nem volt áram, és gyertyát, olajlámpást, a fontos intézményeknél generátort használtak. Valószínűleg mindig is így volt, az ember mindig a fényt kereste, hogy lásson, megszabaduljon a sötét terek bizonytalanságától, amely teherként megfojtja és összeszorítja a szívet. A karácsonyt a kezdetek óta a fénnyel, pontosabban minden fény forrásával, a nappal és különösen Istennel társították.
A Biblia egyik legnagyobb prófétája, Izajás örömmel írja könyvében: „a nép, amely a sötétségben járt, nagy világosságot lát, nagy világosság ragyog a sötétség földjén élőkre.”
A nap minden nap felkel, és elpusztítja maga előtt a sötétséget, a bizonytalanságot és a félelmet. Ezt Jézus előtt is jól megértették az emberek, így sok vallásban az istenek között a főisten a napisten volt. Azt gondolták és hitték, hogy ez a felettünk álló csillag az élet teljességét adja, életben tart, áldásával áraszt el bennünket. Ajándékokat vittek a napnak, olykor emberáldozatokat is, hogy a napisten kedvében járjanak, megköszönjenek, vagy kérjenek tőle valamit. Rómában, Jézus születése idején a nap a világosságnak a sötétség felett aratott győzelmének szimbóluma volt, és akkor ünnepelték, amikor Rómában kezdett hosszabbodni a nappal, vagyis december 23.-24. körül. A keresztények átvették ezt a dátumot és alkalmat, amikor december 25-én kezdték ünnepelni a karácsonyt. Természetesen teljesen új tartalommal. Megértették, hogy az igazi világosság Istentől származik, ahogyan Izajás próféta írja, és nem egyetlen csillag formájában, amely megvilágít minket, hanem emberi testben, olyan testben, mint a miénk, mégis másmilyenben. „Gyermek születik nekünk, a béke Fejedelme, aki örökké uralkodni fog, uralma örökké tart.” És hozzáteszi: „a mindenható Isten szeretete tette ezt „. Izajás próféta nemcsak a világosság eljövetelét, egy csodálatos gyermek születését jelentette be, hanem szavaival elmélyíti a világosság sötétség feletti győzelmének szimbolikáját. A próféta számára a sötétség az minden erőszakos cselekmény, akár katonák, akár hétköznapi állampolgárok vagy ahogyan manapság mondják, civilek követik el.
Emlékszünk 2023. május 3-ra, és a csak egy nappal későbbi eseményekre. Le voltunk döbbenve, el sem tudtuk hinni, hogy ez lehetséges hazánkban. És mégis, megtörtént, különböző tények, körülmények, emberi hibák, felelőtlen, de bűnös cselekedetek miatt.
Ma már biztosan tudjuk, hogy a kommunikációs eszközök nagyban befolyásolhatják viselkedésünket. Tudjuk, hogy a médiának és a társadalmi kommunikációs eszközöknek mekkora szerepük van a háborúk kirobbantásában, a dezinformációk és a gyűlölet terjesztésben, amelyek szörnyű tragédiákhoz vezetnek. Az emberben ott van a jó és a rossz, a világosság és a sötétség, és úgy tűnik, sokkal könnyebb növelni benne a sötétséget mint a fényességet. Milyen nehéz rávenni az embereket, hogy adjanak valamit a szegényeknek ezekben a nehéz időkben, és milyen könnyű Belgrádnak e csodálatos városnak minden utcájában több fogadó irodát, játéktermet találni, ahol a családok és az egyének anyagi javait herdálják el.
Az ember arra hivatott, hogy a fény, a melegség és a szeretet hordozója legyen. Ezt a földi megjelenésünk kezdetétől tudjuk, de hogy ez a fény-, melegség- és szeretethordozás-tudat meddig mehet el, azt a Betlehemben született Jézus személyében látjuk meg, aki Máriától született.
Megjelenésétől kezdve, Jézus világosságot hozott Palesztina sötét éjszakájába.
Ez a fény világítsa meg szívünket, és különösen azok szívét, akik napjaink nagy kérdéseiről döntenek. A politikusok lépjenek ki „érdekeik” ördögi köréből, abból a sötét tévhitből, hogy fegyverekkel, és erőszakkal meg lehet oldani az emberiség problémáit, vagy eldönthetik a vitákat. Hála Istennek, sohasem fordult elő, hogy egy háború örökké tartott volna. Mindig békét kötöttek állandó, vagy részleges jelleggel. Mindezek ismeretében feltehetjük a kérdést, hogy miért olyan vak az ember, hogy mindig a mindent ígérő, és szinte semmit sem adó bűn, az erőszak, a vak nacionalizmus vagy az üres populizmus sötétjébe rohan.
Ebben a mostani időben, amikor úgy tűnik, hogy a sötétség erősebb a fénynél, nézzünk a kis Jézusra, és meg fogjuk érteni: hogy az utolsó szó mindig a fény igazi forrásáé, az Istené és az újszülött Istenemberé, ami nem az erőszakról és a gonoszságról, hanem az életről szól.
