Sarlós Boldogasszony ünnepe a muzslai határban
Az arató fesztivál jegyében
A nyár kezdete június 24 –e, Szent Iván –nap ünnepe, egyben keresztelő Szent János emléknapja, akit Búza vágó Szent Jánosnak is neveznek. Ezt követi Szent Péter és Pál napja, az aratás jelképes kezdete. Ha e napon, őseink nem kezdték meg az aratást, akkor július 2 –án Sarlós Boldogasszony napján bisztosan megkezdték a búza betakarítását. Muzslyán is így volt ez valamikor. Éveken keresztül tiszteletben tartva e szép ünnepet, az idén immár 34. alkalommal tartottak aratóversenyt a helybeli réten, ott ahol valamikor százával sorakosztak a szebbnél- szebb tanyák, de ebből mára igen kevés maradt meg. Az egyik közülük a Müler János tulajdonában levő Poni tanya, ahol az idén rendezték meg az arató versenyt. Az aratás búzaszenteléssel kezdődött, amelyet Kalapis Sztoján atya végzett.
Az idén a fesztiválon igen szép számban vettek részt versenyzők Bánátból és Bácskából is. Összesen huszonkét csapat mutatta be, hogy hogyanis arattak őseink. A vendégek Tordárol, Székelykevéröl, Erzsébetlakrol, Cserépaljáról, Szabadkárol, Zentárol, Szentamásrol, Temerinből, Nagybecskerekről érkeztek. A hazai versenyzőkön kívül a romániai Ótelekröl , a magyarországri Szarvasról valamint a szlovéniai Ptuj helységből is beneveztek a muzslyai versenyre.
A helybeli aratókat hét csapat képviselte, e csapatok közül az egyik a nyugdíjasok csapata volt melynek tagjai Sörös Ilona és Csányi Verica valamint Orbán István és Eman Pál voltak. Ez alkalommal az ő csapatuk tagja Eman Pál, azaz Pali bácsi volt a legidősebb kaszáló, aki derekasan helytállt a többi arató közöt. Cserépaljárol egy női csapat érkezett.
A versenyzők, bemutatták a kenyérgabona betakaritásának kezdetét, ezt követően kezdődött meg a levágott búza hazahordása a búzatáblákról a gazdasági udvarba, melyet a cséplés követett. A parasztembereknek az életében ez volt a legnehezebb munka. A lecséplt búza ezt követően a családi ház padlására került.
A vendégeket az aratást követően közös ebéd várta, amelyet a muzslyai „Császárkert” magánválalat biztositott, mely mellé a jó hangulatot Duga István zenekara bisztosította.