Projektumok a szülőföldön való megmaradás elősegítése céljából
Megnyílt a Prosperitati Alapítvány nagybecskereki irodája
Hétfőn Nagybecskereken a fő utcán Nagy Imre a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke megnyitotta az alapítvány irodáját, ahol a potenciális pályázók részletes felvilágosítást kaphatnak a pályázati folyamatok felől.
Fejsztámer Róbert az alapítvány munkatársa rámutatott, hogy a pályázóknak még három hetük van arra, hogy informálódjanak, tekintettel arra, hogy a pályázatokat március 1-től lehet benyújtani.
Az elkövetkező időszakban Kovács Dianna és Nagy Sándor fogadja az ügyfeleket, akikhez a gazdaságfejlesztési pályázatok kapcsán felvetődött kérdéssel fordulhatnak az érdeklődők. Az irodaaz I. Aleksandar Karađorđe király utca 28/8 alatt található, a polgárokat 9.00 és 15 .00 óra között fogadják.
A megnyitón jelen volt dr. Menyhárt Attila vezetőkonzul, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár és Kovács Elvira a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.
A megnyitó után a telt házas Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) lakossági fórumot szervezett, amelyen – önálló képviselettel – jelen voltak a Prosperitati Alapítvány munkatársai is. A jelenlevőket Sztojkó József, a VMSZ muzslyai helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke az alapítvány céljáról, Fejsztámer Róbert, a Prosperitati Alapítvány egyik gazdasági szakértője pedig a pályázati lehetőségekről beszélt.
A Prosperitati Alapítvány, mint közösségfejlesztési alapítvány fő célja, hogy segítse a vajdasági magyar közösség szülőföldön történő boldogulását. Ezen történelmi lehetőség alapja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) részéről felkért munkatestületek által elkészített Vajdasági magyar közösségek terület- és gazdaságfejlesztési stratégiája, aminek eredményeképpen 2016–2018 között Magyarország Kormánya támogatja a vajdasági magyarság gazdasági fellendülését. A magyar kormány 50 milliárd forintos keretösszeget hagyott jóvá a gazdaság fejlesztő projektumok támogatása céljából.
B.T. és J.L.