A helyi tanács kezdeményezésére

Új utcanévjelző táblák Muzslyán
Muzslya helyi közössége tanácsának kezdeményezésére az elmúlt időszakban új, kétnyelvű utcanévjelző táblákat állíttattak. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnál tavalyelőtt sikeresen megpályázott eszközöknek több mint a felét a tervdokumentáció elkészítésére költötték, a megmaradt összegből pedig 2015-ben sikerült a Tóth István, Bartók Béla, Korvin Ottó, Szervó Mihály, Verseci és Veréb Zoltán utcákat megjelölni. A táblák felállítása 2016-ban folytatódott –mégpedig a Kiss Ferenc, a Zombori, a Fehértemplomi és a Kanizsai utcák megjelölésével, a titkárság ugyanis újabb, 130 000 dináros támogatást adott erre a célra. Ezenkívül a település be- és kijáratainál is három nyelvű településköszöntő-táblákat helyeztek el. A munkálatok az idei év folyamán folytatódnak.
Borbély Tivadar