AUGUSZTUSBAN ÍRJÁK ALÁ A MAGYARORSZÁGIAK INDÍTVÁNYÁT

Muzslya és Mátramindszent települések a nyár folyamán testvértelepülések lesznek
A magyarországi Mátramindszent küldöttsége július 22-én Muzslyára látogatott, ahol beszélgetést folytatott a helyi közösség tanácsának valamennyi tagjával.
Horváth János, Mátramindszent polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a látogatás kezdeményezői a mátramindszentiek voltak, ugyanis jövőre ott fogják megrendezni a hagyományos, sorrendben 15. Mindszenti Napokat és erre szeretnének olyan határon túli kapcsolatokat teremteni, melyek segítségével támogatást kapnának eme rendezvény sikeres megszervezésére.
Ezenkívül fontosnak tartják a két település – Muzslya és Mátramindszent – közötti szoros együttműködés kibontakozását, mégpedig a kultúra, az oktatás, a gazdaság és a sport területén. Mátramindszent polgármestere örömmel nyugtázta, hogy a muzslyaiak elfogadták indítványukat, mely értelmében a testvértelepülési szerződés aláírására augusztus 6-án kerülne sor Mátramindszenten, majd szeptemberben, a muzslyai falunap, a közkedvelt búcsú keretében rendezett díszülés alatt lenne ünnepi keretek között ismertetve a muzslyai polgárokkal.
A mátramindszenti küldöttséget Bagitáné Szécsényi Mária, Mindszent alpolgármestere „erősítette”, mely településsel Muzslya helyi közössége több mint húsz éve ápolja testvértelepülési kapcsolatait, és melynek köszönhetően szoros baráti és testvéri kapcsolatok alakultak ki a civil szervezetek, egyesületek és családok között.
BORBÉLY TIVADAR