AZ ELSŐ VILÁG HÁBORÚBAN ELESETT MUZSLYAI HARCOSOK EMLÉKHELYÉT AVATTÁK FEL 

Emléktáblát avattak Muzslyán
Az elmúlt hétvégén a Mária Neve templom melletti Emlékparkban került sor az első világháborúban elesett muzslyai harcosok tiszteletére állíttatott emléktábla avatására.
A megemlékezés a Mária Neve templomban szolgáltatott gyászmisével vette kezdetét, mely után az emléktáblánál alkalmi dalokkal és szavalatokkal fellépett a Muzslai Petőfi Sándor MME vegyes kórusa és citerazenekara, valamint Szíveri Emese, a helybeli Szervó Mihály Általános Iskola tanulója. Történelmi méltatást Papp Patai Erzsébet, történelemtanár mondott, aki kiemelte, hogy egy nemzetnek akkor lehet jövője, ha tisztelettel emlékezik múltjára és becsületesen ápolja jelenét.
Ezt követően a település két legidősebb polgára, a 93 éves Barta Mihály és a 90 éves Nagygergő József leleplezte, Kalapis Sztoján atya pedig megszentelte az emléktáblát, mely után a jelenlevők elhelyezték a kegyelet virágait.
Az emléktáblát mgr. Hallai Zoltán és családja állíttatta.
B. Tivadar