EMLÉKŐRZŐ A MÚLTBÓL-VENDÉGSÉGBEN VISNYEI JÁNOSNÁL

A Lehelen rúgtam a bőrbe először

Muzslya múltjáról, már többször irtunk, olvastunk mások tollából született írásokat. Számos újabb és újabb írások jelenek meg. Muzslya ma már nem önálló település, hanem Nagybecskerek része. Felső Muzslyaként említik először, .ma azonban a köztudatban Muzslyaként ismert.
Az itt élő embereknek nem igen volt idejük a mindennapi nehéz munka után sporttal foglalkozni. A sportélet fejlődését a második világháború utáni időszakban a fiatalságnak köszönhetjük.
Ekkor a falu szülötte Lendvai Péter Belgrádba került az egyetemre s mint egyetemi hallgató, majd az egyetem befejezése után mint tornatanár alakítja meg az első labdarúgó csapatot a településen.
A zöld bársonyszőnyegen űző soprt kedvelőinek érdekes lesz elolvasni ezt az összefoglalót, hogy megismerkedjenek a múlttal, mert sokan kedvelik a labdarúgást,de sajnos ez a sport mára nagy részben komercializálódott.

Kevesen vannak már, vendéglátónkhoz hasonló emberek, akik csupán szeretetből futnak a bőrlabda után a gyepen. Felvetődik az a kérdés, hogy vannak-e még ma olyan egyének, akik követik Visnyei János példáját, akik követik őt és társait. Minden idők legnagyobb szerelmeseit, akik kedvtelésből, szeretettből minden szabadidejüket ott töltöttek a Lehel sportpályáján. Ők voltak, azok akik elkezdték nem csak a focit játszani, hanem ők kezdték kiépíteni a sportpálya környékét, az öltözőt, a kilátót, önkéntes munkával vezették be a sportpályára a vízvezetéket.
Vendéglátóm elmondása szerint ő, és sokan mások a labdarúgás szerelmesei sokat tettek, azért hogy a Lehel Sportegyesület központja kiépüljön.
Muzslyán a Becsei utca sarkán egy tágas szépen berendezett családi házban fogadott s ott beszélgettem, a Lehel legendájával.
– A négyosztályút a parti iskolában, a mai Kun Béla utcába, jártam, Horváth János tanító volt az, akitől megtanultuk az első betűvetést, az olvasást. Ő tanított meg bennünket osztani, szorozni, később ő lett az iskola igazgatója Muzslyán. Már a falu kialakulásakor két iskolaépülete volt a településnek. Az említett Parti iskola mellett, a másik a templommal szemben volt. Még ma is létezik mind két iskolaépület, igaz a központi iskola épületét lebontották és helyére már egy új korszerű iskolát építettek fel, de a mai napig a régi iskolaépületnek az egyik része áll. A templom mellett volt a község háza, meg a régi önkéntes tűzoltó egyesület kis épülete, itt is lehetősége volt a fiataloknak arra, hogy szórakozzanak, focizzanak. Ma itt található az óvoda épület és egy kis emlékpark. Ezen a területen volt a település első labdarúgó pályája. Emlékszem negyedikes diák voltam engem a tanító bácsim azzal bízott meg, hogy az órák befejezése után a számtan órán használt nagy körzőt, vonalzót vigyem el a másik iskolába. Ilyenkor amikor eljöttem az iskolába, és átadtam a matematika órán használt kellékeket, utána elmentem a dróttal körülvett futballpályára, ahol a fiatalok edzetek, elragadtatva néztem őket, ha kirúgtak a labdát a pályáról én rúgtam nekik vissza. Akkoriban a csapat edzője Purkov Dejan volt, egy alkalommal rám figyelt, összehívta a pályán levő fiatalokat majd nekem adta a nehéz bőrlabdát s megkért, hogy most még egyszer rúgjak bele a kapu felé, majd azt mondta „Látjátok gyerekek ebből nagy focista lesz”. Purkov Deján hosszú éveken keresztül volt a Lehel csapatának és egyben nekem is az edzőm. Ő volt az akkori Kristal, ma Radnički labdarúgó csapat edzője is volt.

– 1957-ben, akkor 15 éves voltam, az falu, és a Lehel akkori vezetősége, valamint Dejan Purkov edző is úgy döntött, hogy vasárnaponként barátságos mérkőzéseket rendeznek az 1956-os magyarországi menekültekkel szórakozásként, akik akkor az écskai menekülttáborban voltak elhelyezve. Az edző engem is az első csapatba tett, tekintettel, hogy már korábban meggyőződött tehetségemről, de mivel még nem voltam elég idős, ahhoz, hogy az első csapat tagja legyek, egy évvel öregebbnek jegyzet be, és 16 évesnek tüntetett fel. Így kerültem be a Lehel első csapatába, és lettem hivatalosan is a csapat játékosa. Azóta a Lehel a második otthonom. Jelenleg tiszteletbeli elnöke vagyok a klubnak. 2016-ban a sportegyesület fennállásának 75 éves jubileum alkalmából adományozták nekem ezt a megtisztelő címet.
Ahogy múltak az évek érkeztek a felkérések, hogy legyek a magasabb verseny fokozatú csapatok játékosa, regisztrálja, de én itt a Lehelen rúgtam bele először a bőrbe, ezért itt maradtam.

Tizenhét évig voltam a Lehel első csapatának a játékosa, 4 évig az ifjúsági csapat, majd 10 évig a felnőtt csapat edzője is voltam. Ehhez edzői vizsgát is kellett tennem. Mindez mellett az elnöki tisztséget is betöltöttem. Ebben az időszakban a település akkori vezetőségének köszönve számos magyarországi csapattal vettük fel a kapcsolatot, és baráti mérkőzéseket játszottunk velük. Játszottunk a békéscsabai Előre NB-1-es csapattal, a szentesi vízművek, valamint a szeghalmi Medosz csapataival. Szeghalmi kapcsolatot Karl Miklósnak a falú akkori vezetőjének köszönhettük -emlékszik vissza a régi idők focijára Visnyei János.
Beszélgetőtársam nem csak, hogy visszaemlékszik a múltra, ő ma a birtokában őrzi a múltat, mintegy ötszáz fotó, több száz kézzel íródott jegyzet, pár száz megsárgult újságcikk tanúskodik arról, hogy a fejlődés milyen útját járta be a felső muzslyai Lehel labdarúgó csapat.

Precz István