IN MEMORIAM – Bálity Mihály (1954-2020)

2020. április 11-én életének 66. esztendejében elhunyt Bálity Mihály a Lehel Kézilabdaklub meghatározó egyénisége a muzslyai helyin tanács tagja.
Bálity Mihály Muzslyán született 1954-ben, az általános iskolát is itt fejezte be, majd Nagybecskereken a kereskedelmi középiskolába járt. Ott került először kapcsolatba a kézilabdával. Sport- pályafutását kézilabda kapusként kezdte. 1972-ben lett a muzslyai Lehelben először bejegyzett-regisztrált játékos. A Lehel Kézilabda Klub színeit tizenhárom évig védte. Az aktív sportolói pályafutását követően sem hagyta abba, kézilabda játékvezető lett, amit nyolc éven keresztül lelkesen végzett, 1226 mérkőzést vezetett (bajnoki, kupa, diák olimpiát, munkás játékokat, barátságos mérkőzés). A kilencvenes évek elejétől játékvezető osztályzó lett, egyben nyolc évig a nagybecskereki kézilabda szövetség körzeti és községi titkári teendőket is végezte. A községi és tartományi kézilabda szövetségekben az igazgató bizottság tagja volt, valamint tartományi küldött a Szerbiai Kézilabda Szövetségben. Országos szinten különböző kézilabda bizottságok tagja volt.
A Lehel Kézilabda Klubban folyamatosan részt vett a munkában. A klub elnöki tisztségét töltötte be haláláig.
– Mondanom se kell, sok generációt neveltem ki. A Lehel Kézilabda Klub világhirű kézilabda bírót, országos és tartományi válogatott játékosokat adott (Ispánovity Mónika, Živković Jelena, Papdi Anna, Gardinovački Zorica, KocsisTamara, és mások), ismert szakembereket, akik munkájukkal más klubokban is bizonyítottak. Belföldön és külföldön is egyaránt szerepeltünk, a legtöbbet Magyarországon, Horvátországban és Boszniában- így vallott klubjáról egy újságcikkben Bálity Mihály. 2007-ben vezetése alatt megnyerték a III. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot. A magyarországi házigazdákon kívül a résztvevők Horvátországból, Ausztriából, Szlovákiából érkeztek. 2012-ben és 2016-ban a nagybecskereki önkormányzat a legjobb amatőr sportmunkássá nyilvánította, ami nagy megtiszteltetést jelentett számára, tekintettel, hogy azóta sem kapta meg senki kétszer ezt az elismerést. A községi Sportszövetség 2012-ben 40 éves munkásságáért részesítette elismerésben.
A kézilabda és a sport terén kifejtett igen jelentős tevékenysége mellett Bálity Mihály a közéletben is igen tevékenyen részt vett. Muzslya politikai életének egyik meghatározó alakja volt, ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség muzslyai szervezetének az alelnöki tisztségét is betöltötte, valamint a VMSZ nagybecskereki városi szervezetének elnökségi tagja is volt. A muzslyai Helyi Közösség Tanácsának a tagjaként részt vett a település ügyeinek az intézésében is.