Ötven éves házassági évfordulóját ünnepelte a Konrád házaspár

Éljenek sokáig!
Konrád Emma és férje, József ötven éves házassági évfordulójukon adtak hálát az együtt töltött fél évszázadért a nagybecskereki székesegyházban augusztus 12-én. A szentmisét mons. Gyuris László székesegyházi plébános mutatta be, s a szentmise végén áldásban részesítette az ünneplőket családjukkal együtt.
Konrád Emma zenepedagógus, székesegyházi karnagy, az Emmanuel kamarakórus vezetője volt több évtizeden keresztül. Hivatásában férje, József mindig feltétel nélkül támogatta. Az egyház javára végzett önzetlen szolgálatáért Dr. Német László SVD püspök Szent Gellért-díjjal/emlékéremmel tüntette ki és köszönte meg szolgálatát. A plébániaközösség nevében Kovács Oszkár, az egyháztanács elnöke köszöntötte a Konrád házaspárt, akiknek valamennyi jelenlévő személyesen is kifejezte jókívánságait.Kovács Szöszill
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda