NAGYBECSKEREKI vöröskereszt és rokkant nyugdíjas szervezet AKTIVISTÁi FRUSKAGORÁN
Az önkéntes munka jutalma
A nagybecskereki Dositej Obradović helyi közösség rokkant nyugdijasai és a Vöröskereszt szervzet tagjai az múlt keden egynapos kiránduláson vehettek részt. A kirándulók ellátogattak Karlócára, ahol megtekintették a várost és a Duna parti sétányt ezt követően a város helyi nugdijasok otthonában látogattak el, ahol a vendégeket Savo Petrović a városi nyugdíjasok elnöke, valamint Radovan Mišić az elnökség tagja fogadták. A Nagybecskerekről érkezett nyugdíjasoknak alkalmuk volt a vendéglátóikkal elbeszélgetniük. Beszélgetésük folyamán arról is szó eset, hogy a jövőben a két város nyugdíjasai és a Vöröskereszt egyesület tagjai csere látogatást is tegyenek.
A rövid vendéglátást követően a nagybecskereki nyugdíjasok és a vöröskereszt helyi közösség tagjainak útiránya Vrdnik városában vezetett. Útközben megtekintették a Velika Remete, Mala Ravnica és a Hopovo melletti kolostorokat. Vrdniken egy teljes délutánt töltöttek el a helyi gyógyfürdőben.
E kirándulás a nagybecskereki város támogatásával jött létre mégpedig az elmúlt év önfeláldozó önkéntes munkájuk jutalmául, valamint Dušan Radišić polgármester tanácsosának hathatós hozzájárulásának köszönve valósulhatott meg, aki jelenlétével megtisztelte e két szervezet aktivistáinak önfeláldozó munkáját.
Kép és szöveg: Précz István