A hétvégén Udvarnokon rendezték meg az immár hagyományos

Szűcs Imre gyermek prózamondó verseny
Közép-Bánát egyik legkisebb településén, az Ó-Bega jobb partján fekvő Udvarnokon a múlt szombaton Szűcs Imre vajdasági költőre emlékeztek. A költő szülőfalujában immár hetedik alkalommal találkoztak magyar ajkú elemista diákok az egész Vajdaságból, akik az előadóművészet iránt érdeklődnek. A találkozón, jelen volt a rendezvény kezdeményezője Pál Károly.
Pál Károly felszólalásában kiemelte, hogy:
– Köszönet illeti a falu magyarságát azért, hogy kis létszámuk ellenére vállalták e rendezvény megszervezését. Remélem, hogy Torda segítségével hamarosan a helybeli iskolában, ahol eddig csak a szerbnyelvű tagozatok működtek hamarosan ismét magyar osztályokat is nyithatunk. Továbbá köszönet illeti a Magyar Szót, a Jó pajtást, a Forum Könyvkiadót, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget, valamint a begaszentgyörgyi és kishegyesi önkormányzatokat a találkozó megszervezését illetően.
Nagy Magdolna, a Jó Pajtás feleős szerkesztőnője a találkozó szervezője kiemelte, hogy ebben az évben külön jelentősége van a mai napnak , ugyanis az Arany János emlékévben történik. Az idén emlékezünk Szűcs Imre 82 –ik születésnapjára valamint halálának a 26 –ik évfordulójára.

foto druga uz tekst 2
Az idei versenyre tizenhárom vajdasági településről érkeztek diákok összesen negyvennégy versenyző harminckét pedagógus kíséretében.
Szarka Edit a Begaszentgyörgyi KözművelődésiKözpont igazgatónője a megnyitón, köszönetet mondott úgy a házigazdáknak, mint a megjelent vendégeknek. Köszönetét fejezte ki Sutus Áronnak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökének hogy támogatásban részesítette ezt a rendezvényt. Köszönetet mondott Solymosy Kuruci Viktória és Lajos nyomdának akik a verseny díjaot biztosították.
A dijazottak:
I és II. o: 1. Csiszár Rihárd I. o. diák Muzslyárol, 2. Varga Martin I. o. Temerin, 3. Füstös Emma II. o. Zenta, különdíj: Zakinszky Márka I.o. Temerin
III. és IV. osztályosok: 1. Berec Anett IV. osztály Zenta, 2. Barna Léda III. o. Muzslya, 3. Alács Varro Emese IV. o. Kishegyes. Különdíj: Zakinszky Regina
V. és VI. osztályosok: 1. Kormányos Ákos VI o. Muzslya és Szabó Rebeka VI o. II. Vajda Noa Pálma VI o. Bácsfeketehegy, III. Tóth Katarina VI. o. Temerin, a különdíj: Tallós Martina VI. Óbecse.
VII. ás VIIl. o. 1. Sziveri Emese VII. o. Muzslya, és Forró Dániel VIII. o. Tiszakálmánfalva . 2. Asztalos Anasztázia VIII. Muzslya 3. Valka Réka VII. o. Kishegyes. Különdíj: Tamás Gabriella Tiszakálmánfalva. A Szűcs Imre Gyermekvers –és Prózamondó Verseny fődíját ebben az évben az óbecsei Kákonyi Balázs hetedik osztályos diák érdemelte ki.
A díjazottaknak a könyvjutalmakat Sutus Áron a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke nyújtotta át.
Kép és szöveg: Précz István