A MAGYAR NEMZETI TANÁCS JÓVOLTÁBÓL

Iskolatáskák és tanszercsomagok az elsősöknek

A közelmúltban a muzslyai plébánia udvarában került sor azon iskolatáskák és tanszercsomagok átadására, melyeket Magyarország Kormányának a támogatásával, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Rákóczi Szövetség közreműködésével kaptak kézhez a muzslyai, nagybecskereki, szentmihályi, erzsébetlaki és lukácsfalvi magyar elsősök.
A gyerekeket és a szülőket Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnök asszonya és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötték, majd sor került egy alkalmi műsorra, melyben felléptek a citerások, a Méhecskék leánykórus és Csiszár Rihárd, szavaló.
Az óvodában töltött évekről és arról, hogy mennyire várják az iskola kezdetét, lapunknak két elsős nyilatkozott.


Makán Emína: Nekem az óvodában nagyon szép volt. Sokat játszottunk, kicsit tanultunk is, imádtam az óvónéniket és szerettem aludni azokon az alacsony ágyakon és sok sok barátot találtam. Ott ismertem meg a legjobb barátomat is, Patrikot. De az iskolát is várom, hogy megismerkedjek az új barátokkal és Márta tanító nénivel. Alig várom, hogy elkezdjek tanulni olvasni és számolni, és hogy már mennyek valahova, ne csak mindig itthon. Már előtte mamival megvásároltuk ami hiányzott az iskolába, a testvéremmel, Anettal, pedig már rég elkészítettük a könyveket és a füzeteket.
Rúzsa Patrik: Azért szerettem az oviba járni, mert ott sokat játszottunk, rajzoltunk, táncoltunk és szerepeltünk. Én is várom az iskolát, mert minél előbb szeretnék megtanulni írni, számolni és olvasni. Jó nehéz volt a mai csomag, nagyon tetszett az új táska és a tolltartó.
BORBÉLY TIVADAR