A múlt év áttekintése képekben és szövegben

Ez volt 2016.
Január
Január 22-én a Magyar kultúra napját ünnepeltük, ez alkalomból Nagybecskereken és Muzslyán is alkalmi műsort tartottak. Nagybecskereken a műsor a Himnusz hangjaival vette kezdetét, melyet az Emmanuel Kamarakórus adott elő. A kórus előadásában a közönség Szívből köszönöm, Zerkovitz Béla: Ez a föld az enyém, Offenbach: Barcarole, Bárdos Lajos: Tábortűz, Wolf Péter: Ave Maria szerzeményeit hallhatta. Vezényelt Konrád Emma, szólót énekelt Mészáros Violetta és zongorán kísért Rontó Márta.Széchényi István születésének a 225. évfordulójára és a Szózat megírásának a 180. évfordulójára is emlékeztek.
Muzslyán mgr. Hallai Zoltán helytörténész, a Szervó Mihály Általános Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntő beszédében kiemelte, hogy egy nemzet akkor tud talpon maradni és közösségben gondolkodni, ha megőrzi anyanyelvét, kultúráját és hagyományait. A beszédet követő alkalmi műsorban szavalatokkal és nárépdalokkal bemutatkoztak az iskola mindkét épületének alsós és felsős diákjai,

Február
Nagybecskereken február 8-án a fő utcán Nagy Imre a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke megnyitotta az alapítvány irodáját, ahol a potenciális pályázók részletes felvilágosítást kaphatnak a pályázati folyamatok felől. A Prosperitati Alapítvány, mint közösségfejlesztési alapítvány fő célja, hogy segítse a vajdasági magyar közösség szülőföldön történő boldogulását.

Március
Magyarittabén március 15-én felavatták az újonnan felállított Kossuth-szobrot, ugyanis a régi szobrot 2015. nagypéntekének hajnalán ismeretlen tettesek ellopták. A szobor a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából készült el újra. A leleplezett szobor a soltvadkerti Kossuth szobor öntőmintája alapján készült el újra, ugyanis ez a Kossuth-szobor, amely szintén Horvay János szobrászművész alkotása, hasonlított a legnagyobb mértékben a tavaly ellopott magyarittabei Kossuth-szoborhoz.
A szobrot Hajnal Jenő a Magyar nemzeti Tanács elnöke, Petes Béla magyarittabei helyi közösség tanácsának elnöke, Lehoczki Ferenc Soldvatkert polgármestere, és Békés alpolgármestere leplezték le.

Április
Áprilisban ismét urnák elé járultunk. Új köztársasági, új tartományi és új ömkormányzati vezetést vállasztottunk. Az eredmények minden szinten a Szerb Haladó párt fölényes győzelmét hozták. Ami az önkormányzati eredményeket illeti a nagybecskereki képviselő-testületben az elkövetkező 4 évben a Szerb Haladó Pártnak 35 tanácsnoka lesz. Második helyen a Szerb Szocialista Párt köré csoportosuló koalíció lett 9 tanácsnokkal. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga 7 helyhez jutott, a Szerb Radikális Párt és az Elég volt mozgalom 5-5 tanácsnoki helyhez jutott, míg a Demokrata Párt 4 képviselőt küldhet az önkormányzatba. A Vajdasági Magyar Szövetség megtartotta 2 tanácsnoki helyét.

Május
Bega 2016. néven tartották meg Nagybecskerek főterén a hadsereg, illetve a győzelem napi központi ünnepséget május 9-én. A katonai felvonuláson jelen volt Tomislav Nikolić köztársasági elnök, Ljubiša Diković vezérkari főnök, valamint a kormány több tagja. A díszfelvonuláson több mint 1300 katona vett részt, köztük a díszgárda tagjai is.

Június
Június 11-én és 12-én Torda volt a vajdasági művelődési élet központja, ugyanis 1985. után ismét ez a település volt a házigazdája a vajdasági magyarság népzenei és néptánci seregszemléjének a XL. Durindónak és LIII. Gyöngyösbokrétának.

Július
Engler Lajos- Lali kosárlabda pályát kapott. Július 1-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a Kisamerika városrészben található katonai sportlétesítményen a felújított kosárlabda pályát. A pályát maga a névadó Engler Lajos-Lali nyitotta meg, aki az 56-ban Jugoszláv bajnok kosárlabda csapat és az akkori válogatott oszlopos tagja volt.

Augusztus
Augusztus első hétvégéjén Muzslya helyi közösség tanácsának küldöttsége a magyarországi Mátramindszentre látogatott, ahol a sorrendben hetedik falunapi ünnepség keretében aláírták a két helység közötti testvértelepülési szerződést. A szerződés értelmében a muzslyai és mátramindszenti civil szervezetek, egyesületek és intézmények a közeljövőben arra fognak törekedni, hogy szoros baráti együttműködést alakítsanak ki.ж

Szeptember
Szeptember 7-én a nagybecskereki levéltár kiállítótermében Az autó mely kerekekre állította a világot címmel kiállítás nyít, amely a híres Ford-T modellt mutatja be. A kiállítás, melyet Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármestere és Farkas Éva Erzsébet Makó polgármester asszonya nyitották meg, a makói József Attila múzeum és a Nagybecskereki Levéltár együttműködésének köszönve valósulhatott meg. Makó városának képviselői Farkas Éva Erzsébet vezetésével a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolát is felkeresték.

Október
Októberben ismét egy szoboravatási ünnepség tanúi lehettünk, ugyanis a felújított eleméri Szent Ágoston templomban és a nagybecskereki püspökség által kezdeményezett Kiss Ernő honvédtábornok szobrának felavatásával került sor október 6-án az aradi vértanúk emlékére, a nemzeti gyásznapunk alkalmából szervezett vajdasági magyarság központi megemlékezésre.

November
November 17-én ünnepélyes keretek között megnyitották a szentmihályi Sonja Marinković Általános Iskola tornatermét. Az avató ünnepségen a szalagot Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármestere, Vladimir Batez Tartományi Ifjúsági és Sport titkár, valamint Tóth Ernő a szentmihályi HK tanácsának elnöke vágták át.

December
2016. december 10-én elhunyt msgr. Huzsvár László kiérdemesült nagybecskereki megyéspüspök . Az első megyéspüspökünk földi maradványait december 14-én a nagybecskereki székesegyházban helzeyték örök nyugalomra.

foto-2-uz-tekst-1 foto-3-uz-tekst-1 foto-4-uz-tekst-1 foto-5-uz-tekst-1