A MÚLTBOL A JELENNEK (VII RÉSZ)
Földtől az asztalig
A múltból, őseink mindennapjaiból kiragadva emlékezünk meg azokról a napokról amikor a forró napsütésben verejtékes munkával igyekeztek megteremteni a mindennapi kenyerüket. Aratás után amikor már a búzaföldről a levágott tarlókról bekerült a szálas búzaszál a gazdasági udvarban már Kisasszony havában voltunk, szóval már augusztust írtunk, amikor megkezdődőt a búza, árpa és a zab cséplése.
A búza és más kalászosok cséplésére a hordás után került sor, és szintén egy igen hosszan tartó folyamat volt. Már a múlt század elején főleg itt a Béga folyó mentén megjelenek az első cséplőgépek. A csépléskor szükség volt dobra, az elevátorra és a gőzgépre. A teljes felszerelésű cséplőgépeket korábban kezdték gyártani, de itt a tájainkon csak később kezdték használni. Angliában 1786-ban készítették el az első cséplőgépet, a dobot a gőzgép hajtotta, mégpedig egy nagy szíj segítségével, a gőzgép és a dob után következet az elevátor, amely a dobból kicsépelt szalmaszálakat távolította el megfelelő helyre – a kialakult szalmakazalra. Egyes feljegyzések szerint a gőzgépeket, amelyeket csakis csépléskor használtak 1849-ben kezdték gyártani. Torontál vármegyébe a Tisza folyó vidékére Törökbecsére 1852-ben került az első ilyen jellegű gőzgép, amely a Hoffer gépgyárból került ide, majd vette terjedését nem csak a Tisza, hanem a Béga folyó menti falvakban és majorokon egyaránt. A későbbi években megjelentek a Schrantz gépek is. Amint ismeretes egy „cséplőgép garnitúra” már csépléskor tiszta szemet választott ki, majd külön választotta a szalmától a polyvát, valamint a tiszta búzaszemtől a más növények, mint pl. az acat magját is. Kezdetben a gőzgépeket lóval vontatták bent a faluban, az egyik gazdasági udvarból a másikba, vagy éppen kint a tanyán egyik tanyárol a másikra. Egy ilyen gőzgépet találtam 1976-ban Nagybecskereken a Búzatér tőszomszédságában Malbaški Miroslav magángyűjteményében, ma e gőzgép tudomásom szerint a városi mezőgazdasági középiskolában van elhelyezve, mint a városi múzeum tulajdona.
Miroszlav elmondása szerint igen érdekes története van ennek a gőzgépnek: „1850-ben gyártották Magyarországon mindegyik gőzgép megvolt számozva ezen a gépen a 00 szám volt feltüntetve, ami azt jelenti, hogy ez egy próbagépről van szó. A gép Magyarországról került ide, amikor a Tisza folyó töltését építettek, egy kis darálóval volt felszerelve, ami arra szolgált, hogy a töltésen dolgozó kubikosoknak megfelelő búzalisztet tudjanak őrölni a mindennapi kenyerükhöz. Erre azért volt szükség, hogy ne keljen a faluba járniuk a kenyérért. Ennek a gépnek köszönhetően, ott a helyszínen a kemencében kisülhetett a mindennapi kenyerük. Én, ezt a gépet Écskán vettem meg”.
A gőzgépeket, vagyis a cséplőgépeket a teljes garnitúrát, amihez a gőzgép, a dob és az elevátor tartozott, csakis a jómódú gazdag személyek, nagy földbirtokosok vásárolhatták meg, még a második világháborút követő években is. Ez mindaddig volt így, amíg Zimonyban el nem kezdték gyártani a Zmaj márkájú korszerű arató-cséplő kombájnokat.
Egy parasztember életében, talán az aratás nemis járt olyan nagy gondokkal, mint a gabona cséplése, de mindig nagy örömmel várták mert ekkor tudták csak meg hogy milyen lesz a kenyér egész éven át, ekkor tudták meg a búzaszem minőségét és a várható liszt mennyiségét. Papdi Pista bácsi, neki volt Rogendorfon egy garnitúra cséplőgépe, véleménye szerint a cséplőgépet a megbízott géplakatos, aki, ott volt a cséplőgépnél huszonnégy órán keresztül ameddig csak tartott a cséplés, továbbá a gép mellett volt a fűtő is, ők voltak megbízva a gőzgép munkásságának a pontosságáról és annak karbantartásról. Az Ábrahám Gyuri (György) bácsi volt az aki már április – májusban összeszedte a cséplőgéphez a megfelelö embereket, vagyis ahogyan köznyelven tudtuk a „bandát”.
Precz István
