A MUZSLYAI RÉMUSZ HAGYOMÁNYÁPOLÓ EGYESLÜET SZERVEZÉSBEN megtartották a hagyományos rendezvényt

Pásztornapot rendeztek a múlt szombaton

Az elmúlt szombaton már a kora reggeli órákban kancsika csattogástól volt hangos a muzslyai nagyutca, úgy mint réges – régen, amikor a csordások, kanászok ébresztették a lakosságot, jelezvén érkezésüket. Így volt ez ez alkalommal is, de most a pásztornapra való érkezésüket és annak kezdetét jelezték. A már hagyományos Pásztornapi rendezvényt e Bega-parti város helyi közöségében immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a helybeli RÉMUSZ Hagyományápoló Egyesület szervezésében. Céljuk, hogy a pásztorok, kanászok és juhászok mindennapi életéből kiragadjanak egy mozzanatot, hogy azok szokásait bemutassák és megpróbálják átadni a jövö nemzedékének. Ez az az időszak amikor a kihajtott állatokat visszahajtják a faluba, a kanászok, juhászok, pásztorok meg pihenőre térnek.
Október 26-a Dömötör azaz Demeter napja, a romai katolikus egyház kedvelt és gyakran ábrázolt szentjének ünnepe is, akit a pásztorok védőszentjének is tekintenek. Dömötör ünnepének a juhászok körében igen nagy tisztelete van. Ilyenkor a juhászok vagy kint a mezőn, vagy bent a faluban jöttek össze lakomára. Ezt a napot juhászújévnek is nevezték korábban, ekkor fejeződött be számukra az év. A lakoma megrendezése a fő júhász feladata volt, aki sorra járta a juhászokat, de erre az ünnepségre meghívta a kanászokat, pásztorokat és a pusztai csőszőket is egyaránt.


A muzslyai rendezvényt az idén Molnár Viktor a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgató helyettese nyitotta meg. A rendezvény legérdekeseb és legeredetibb mozzanata a Sötét házaspár Erzsébet és János voltak, akik igyekeztek feleleveníteni a múlt értékét a jelennek, és leghitelesebb módon igyekeztek bemutatni a hagyományos pásztorkonyhát és ételt.
Néhány téglából elkészítették a tűzhelyet, majd a téglára tették a fazekat és alágyújtottak. Jelezvén ezzel, hogy nem volt mindig a pásztoroknak, juhászoknak alkalmuk egy bográcsot is magukkal vinni, amerre a nyájaikat legeltették.
A kanászokat, júhászokat, pásztorokat a falú lakosága Szent György napján április 24-én választották ki, ekkor kezdődöt az év, amely Szent Demeter napjáig tartott.
A muzslyai rendezvényen az elmúlt szobaton, jelen voltak a szentmihályi, a tordai szakácsok. A Magyarországi Gyöngyösről négyen érkeztek, köztük Farkas János a Ruszin Nemzeti Önkormányzat elnöke is.
-Rajtam kívül itt vannak Szabó Gábor, Horvát Mária és Kosztja István. Ma birka pörköltett készítünk, hagyományos módon, úgy ahogy nálunk a csordát vigyázó kanászok főzték valamikor-valja Farkas János.
Kép és szöveg: Precz István