A toll és az ecset mestere – nemrégiben önálló tárlata volt a nagybecskereki Petőfiben

Vendégségben Győri Csilla amatőr festőnél

A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület nagytermében a nemrégiben Győri Csilla amatőr képzőművésznő második kiállítását tekinthettük meg. A tárlaton a festőnő huszonnégy művét állították ki.
Aleksandar Kačar festőművész a megnyitón méltatta Győri Csilla alkotásait.
-Ezen a tárlaton Csilla absztrakt alkotásait tekinthetjük meg. Ez az utóbbi időben a legjelemzőbb kifejezésmódja.
Meleghy Zsuzsanna a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület keretein belül működő ART Klub megálmodója, is méltatta az alkotonő munkásságát, valamint ismertette a festőnő rövid életútját. Győri Csilla 1973 –ban született Nagybecskereken, a városi gimnázium befejezését követően, szülei nyomdokaiba lépve tanítóképzőt fejezte be. Pályafutását ott kezdte, ahol édesanyja Katalin és édesapja Varga Fábián abbahagyták, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában.
Csillát a muzslyai családi házukban kerestük fel, a tárlat megnyitását követően. A művésznővel a szépen berendezet tágas nappaliban beszélgettünk.
– Édesanyám ma is sokszor idézi fel, hogy milyen mozgalmas élet volt a nagybecskereki Petőfiben, vagyis ahogy sokan hívták a Magyar házban. Ő második otthonaként éli meg ezt az egyesületet. Szép emlékeket idéz, ugyanis Varga Katalin, Csilla édesanyja a nagybecskereki Marócsik család leszármazottja. Marócsik György volt az egyike azoknak, akik Dr Várady Imre városi ügyvéddel 1945. május 6-én megalakították az első vajdasági magyar művelődési egyesületet a Dundjerski palotában, a város egyik legszebb épületében. Akkor az egyeület első elnökévé Marócsik Györgyöt a városi cukorgyár dolgozóját, alelnöknek Dr Váradi Imre ügyvédet válsasztották. Volt kitől örököljek egy felbecsülhetettlen tehetséget, mert mindketten egész életüket a tanügynek és a művelődésnek szenteltték.
Kép és szöveg: Precz István