Átadták a muzslyai Emmausz fiúkollégium új tornatermét
Kövér László avattafel az új létesitményt
Hivatalos keretek között adták át rendeltetésének a muzslyai Emmausz fiúkollégium új tornatermét. Nem csak a szórványkollégium növendékei, de a muzslyai plébánia is egy új termet, rekreációt és rendezvényeket szolgáló helyszínt kapott ezzel az új közösségi teremmel.
Az ünnepségre Magyarországról és a Vajdaság egész területéről érkeztek vendégek, közéleti szereplők. Jelenlétükben és a kollégium a növendékei részvételével Kövér László, az Országgyűlés elnöke vágta át a nemzeti színű szalagot. Az anyaországi támogatásból épült létesítménybe eddig mintegy 500 ezer eurót fektettek be – maga a projektum 700 ezer eurós támogatásból valósul meg – és néhány munkát az elkövetkező időszakban végeznek el. Kövér László megköszönte az anyaországi magyarság nevében is azt az áldozatos munkát, amit Kalapis Sztoján SDB atya, a kollégium vezetője végez munkatársaival a szórványban, hiszen a kollégium immár tizenhárom éve a bánsági magyarság megmaradását szolgálja.
Az ünnepség keretében Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök megáldotta az új tornatermet. A főpásztor kiemelte a muzslyai plébánián szolgáló szalézi atyák széleskörű tevékenységének szükségességet, akik összetartják és erősítik a helyi plébániaközösséget, a kollégiummal pedig szélesebb körben, a bánsági régióból érkező fiataloknak biztosítanak lehetőséget a továbbtanuláshoz.
Kalapis Sztoján SDB atya, az Emmausz Fiúkollégium igazgatója szerint egy álom valósult meg, hiszen 2002 óta szerettek volna egy tornatermet a fiúk részére, ahol sportolhatnak, edzhetnek. A tornatermet már szeptember óta használják, minden kollégista nagy örömére.
Az ünnepség keretében labdarúgó mérkőzést játszott az Országgyűlés csapata, a kollégium dolgozóiból és nevelőiből álló csapat, valamint a Császárkert Kft. fiataljai és a kollégium bentlakóiból verbuválódott focisták csapata. A tornát az Országgyűlés csapata nyerte.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda