Diákszínjátszók találkozója a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben
Híd a szórványban
Három diákszínjátszó csoport találkozóját rendezték meg a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben a múlt szombaton. A találkozó a jánoshalmi Erdélyi Hagyományokért Egyesület szervezésében valósult meg.
A találkozót Bajkó Károly az Erdélyi Hagyományokért Egyesület elnöke és Balázs Ilona a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület elnökasszonya nyitották meg.
A seregszemlén három diákszínjátszó csoport mutatkozott be a nagybecskereki közönségnek. Elsőként a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színjátszói a Janka és Juli című zenés darabot mutatták be.
Másodikként a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámaosztályának 150 című előadását tekinthette meg a nagyérdemű. A sort a nagybecskereki Madách Ifjúsági Pódiumának a színészei zárták, akik az Éjféltájt című vígjátékkal léptek színpadra.
Az előadásokat követően a résztvevők egy értékelést tartottak, melynek során kiemelték az ilyen jellegű találkozók fontosságát, ugyanis a diákszínjátszók így kölcsönösen megismerhetik egymás munkáját, valamint hidat képeznek az anyaország és a szórványban élő magyarság között.
Nagybecskerek a VI. diákszínjátszó találkozó házigazdája volt. Városunkat megelőzően Szabadka adott otthon ezen diákszínjátszó találkozónak. A projektum a DTKM Eurorégiós együttműködés keretében valósulhatott meg, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával.