HALLAI MAGDOLNA VENDÉGEI VOLTUNK

Élénk színekben megörökített virágcsokrok

A muzslyai Hallai Magdolna becenéven, Magdi, vendégei voltunk. Nem véletlenül kerestük fel Magdit, két ünnep és két tárlat között.
A nemzetközi nőnap a nők egyenjogúsága iránti harc tiszteletére ünneplünk 1917-óta világszerte,minden év március 8-án.
A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok között tartja számon. Az első nemzetközi nőnapot még 1909-ben tartották meg az Egyesült Álamokban. Ezt követően 1910-ben a Második Nemzetközi Szocialista Nő Kongresszuson a német Clara Zetkin javaslatára kezdődött e napra való megemlékezés és ünneplése, amely a napjainkig is fennmaradt. Ilyenkor, mi férfiak szeretnénk egy kis mosolyt csalni szeretteinknek, az anyukáinknak, nagymamáinknak arcára. Ily módon legalább egy szál rózsával, egy szál szekfűvel kedveskedjünk nekik, és tegyük őket boldoggá s köszönjük meg mindennapi fáradalmaikat.
Mi elsősorban a fent említett ünnep alkalmából kerestük fel, de nemrégiben születésnapja is volt vendéglátónknak, így e két ünnep között voltunk Magdi vendégei.

Hallai Magdolna évek során, igen tevékenyen részt vesz a muzslyai amatőr festők munkájában. Utoljára az amatőr festők tárlatán, a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben álltotta ki műveit, a Petőfi a festők szemével című tárlaton. Arról a kiállításról egy igen érdekes katalógus is készült, amely megörökítette a részvevő festők alkotásait. A tizenhárom amatőrfestő és egy festőművész alkotásai között ott található Hallai Magdolna festménye is mégpedig Falun című alkotása, amelyhez illik és ott is áll a Petőfi-idézet „Gyönyörrel járom esténként a tájt, Kilépve a kis házfödél alól, Por fellegekben a nagy ég alatt, A hazatérő nyáj kolompja szól”. Az említett tárlatot Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulója alkalmából rendezték.
Hallai Magdolna számos tábor résztvevője.
Elmondás szerint festészettel komolyabban 2000-ben kezdett el foglalkozni. Férje, néhai Hallai Mihály és még több kiváló amatőr festő akkor alakították meg Muzslyán a MAKK-ot.
– Akkor még a férjem árnyékában voltam, de igen hamar beleszerettem a festékek illatában. Ma minden festményemet élvezetből alkotom. Több technikával is próbálkoztam, de mégis csak a feszített vászon és olajfestékek mellett tartottam ki. A festészetében ott van a természet iránti érzelme, főleg a virágcsokrokat a tulipánt a rózsát vagy éppen a gyöngyvirágot szereti megfesteni, vagy a bánáti termőföld virágait, a búzakalász között a pipacsokat, a szarkalábat is eredeti színeiben örökítí meg. Férje halálát követően is folytatja azt, amit közösen kezdtek meg, tekintettel hogy a színek világában tudja csak megtalálni lelki nyugalmát.
Magdolnára jellemző a dal és zene iránti szeretette is. Korábban a nőszervezetben kezdet énekelni, de ma már a Muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület kórusának oszlopos tagja.
Ott jártunkkor a festőállvány előtt beszélgettünk, hiszen készül egy újabb vászonra festett virágcsokorral.

Kép és szöveg: Precz István