Hangverseny a magyar kultúra napja alkalmából a városi színházban

200 éve járt Écskán Liszt Ferenc

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
A Nagybecskereki magyarság az idén rendhagyó módon emlékezik meg a magyar kultúra napjáról, ugyanis az idén egy jeles jubileum jegyében zajlik az ünnepség. Az idén van 200 éve, hogy az akkor kilenc éves Liszt Ferenc, az écskai Lázár-kastély megnyitóünnepségén koncertezett.
Ezen jubileum alkalmából a városi színházban Hegedűs Endre zongoraművész és felesége Hegedűs Katalin adnak hangversenyt, melyen az Emmanuel Kamarakórus is fellép.
Hegedűs Endre Hódmezővásárhelyen született 1954-ben, 1980-ban szerzett zongoraművész és tanári diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tíz nemzetközi zongoraverseny díjazottja: többek között I. helyezést ért el Monzában a Rina Sala Gallo versenyen és a Rahmanyinov Nemzetközi Zongoraversenyen. II. díjazottja a Sydney Nemzetközi Zongoraversenynek és a Milánói Scala Dino Ciani versenynek.
Pályafutása során több mint 3500 koncertet adott világszerte. Feleségével, Hegedűs Katalinnal gyakran lépnek fel négykezes és kétzongorás művek előadásával. Hegedűs Endre több nyelven beszél: a magyaron kívül angolul, németül, olaszul és japánul tanítja növendékeit.
A magyar kultúra napja alkalmából sorra kerülő nagybecskereki hangverseny, melyet a Szathmáry Karolina Leánykollégium szervez Koncz Julianna nővér vezetésével, 2020. január 30-án 19.00 órakor kezdődik. A belépés ingyenes, az ingyenes jegyek a Madách Színház irodájában jegyezhetők elő.