HARMINCNYOLCADIK ALKALOMMAL RENDEZTÉK MEG

Aratóünnepség Muzslyán

június 24-én a Római Katolikus Egyházban Keresztelő Szent János születésére emlékeznek, amit a nép körében Búzavágó Szent Jánosnak neveznek, de Szent Iván ünnepeként is említik. A Katolikusok egyik legszebb nyári és kiemelkedő ünnepe az egyházunk életében Szent Péter és Pál napja is, a mezőgazdaságban pedig az aratás jelképes kezdete. Ha e napon nem is, de Szent Jakab havában, július 2-án Sarlós Boldogasszony napján feltétlenül falvainkban megkezdődött a aratás, először az árpát majd pedig a kenyérgabonát takarították be.
Tiszteletben tartva a hagyományokat, harmincnyolc évvel ezelőtt Muzslán a helybeli mezőgazdasági szövetkezet és a helyi közösség akkori vezetősége közösen szervezték meg az első aratóünnepséget. Ezt a régi hagyományt Közép-Bánát területén ma is folytatva emlékeznek meg őseink legnehezebb paraszti munkájáról a kenyérgabona betakarításáról. Az idei rendezvény a hagyományápolók, a Klaszter Fókusz Családi Gazdálkodók Egyesülete és a Császár Kert támogatásával jött létre. Az idei ünnepséget tizennyolc csapat jelenlétében rendezték meg a muzslyai réten Palatinus Ervin búzaföldjén. Az aratóünnepséget Juhász Bálint, a Posperitati Alapitvány ügyvezetője nyitotta meg. Megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy az aratás mindig ünnep volt a falusi nép körében. A jó Isten áldásával majd kéthónapos munka után fejezték be a kenyérgabona betakarítását. Mert az aratás után még a búzatarlón maradtak a levágott kévébe kötött búzaszálak. Ezt követően kezdődött a hordás és a cséplés. Abban az időben a búzát minden gazda saját családi házának a padlásán tárolta, tehát ekkor fejeződött be a parasztoknak az év, az új meg kezdete meg akkor vette kezdetét, amikor a szántóföldbe került ősszel a búzaszem.

Ilyenkor ahogy kezdetét vette az aratás, a búzatáblákon ott volt a terült asztal is, amikkor néhány rendet levágtak a bekötött kévékből elkészült az első kereszt melynek tövében húzodtak meg az erős napfény elől. A színes rongypokrócot leterítve előkerült a reggeli, majd később az ebéd is. amikor a Nap a legmagasabban járt, a parasztkocsi árnyékában elfogyasztották a reggelitől maradt ételt. Ez volt az ebédjük. A vacsorára majd csak este került sor, amikor már a Hold fényében kerültek haza, és az egész napi munkától fáradt aratók megmosakodtak. Ekkor holt fáradtan fogyasztották el vacsorájukat, melyet a legidősebb háziaszony készített el. A legidősebb háziasszony volt az, aki mindig otthon marat ellátni a ház körüli munkákat, tekintettel, hogy már a gyerekek nyolcéves koruktól kint voltak és részesei voltak az aratásnak. A gabona betakarítása sokszor két hónapig is eltarthatott.
Őseink hagyományait, amit mi is megéltünk azt át kell mentenünk az utókornak- vallja a hetvennyolc éves Emán Pál, aki az ünnepség legidősebb résztvevője aki kezében a kasza ép úgy csúszott még ma is, mint ötven évvel ezelőtt.
Az ünnepség külön érdekessége volt, hogy ebben az évben két női csapat is nevezett, az egyik Cserépaljárol, a másik viszont Titelről érkezett. Az ünnepségen többek között jelen voltak Magyarországról Vékony István, Lestyán Pálné és Záboda Ferenc és a romániai Ótelekről érkező vendégek Gallo Laora és Szabolcs, valamint Kozma István és Dano személyében.
Kép és szöveg: Précz István