Interjú a Magyar Életfa-díjas Balázs Györggyel

A zenés darabokban érzem a legotthonosabban magam

Január 29-én a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban a magyar kultúra napja vajdasági központi ünnepségének a keretében adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség díjait. Balázs Györgyöt Magyar Életfa-díjjal tüntették ki.
Balázs György öntevékeny színjátszó a Madách Amatőr Színház színésze, az Emmanuel kamarakórus oszlopos tagja. Aktívan vesz részt a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület Art Klub szakosztályának a tevékenységében is. A Madáchot megelőzően a muzslyai Petőfi színjátszója és a Délibáb Együttes tagja volt. Egy igen szerteágazó műkedvelői tevékenység.
Ez alkalommal a színjátszást állítjuk a középpontban, tekintettel, hogy Balázs György ezt érzi a legközelebb magához.

Anyai nagyapja Marócsik György, aki a nagybecskereki Petőfi első elnöke volt, valamint bátya Balázs János is meghatározták Nagybecskerek és Muzslya művelődési életét. Nem számít véletlennek, hogy György is ebbe a világba érzi jól magát. Melyek voltak az első kapcsolatai a színházzal?
Első színházi élményemet Kiss Erzsébet magyartanárnőmnek köszönhetem, ugyanis ő hetedikes-nyolcadikos koromba színház jegyeket biztosított a számunkra. Ott voltunk a magyar előadásokon, természetesen a Madách Amatőr Színház előadásait is rendszeresen megtekintettük. Először a nagybecskereki színház díszes terme volt az ami elragadott, majd középiskolás koromban már maga a színjátszás is a bűvöletébe ejtett. 1970-ben, amikor a Madáchban ismét a János Vitéz színrevitelén gondolkodtak, akkor nagyapám és bátyám sugallatára én is bekapcsolódtam a próbafolyamatokba. Bátyám ebben a felállításban Bagó szerepét játszotta. Mi fiatalok a tömegjelenetkben kaptunk szerepet. Nagyon sok fiatal és ismerős vett részt ebben a darabban és ez teljesen elragadott engem. Külön élmény volt a számomra, hogy a Madách nagyjaival állhatok egy színpadon. Ez az élmény határozta meg az utamat és járult hozzá ahhoz, hogy a későbbiekben a színjátszás mellett kötelezzem el magam.

A János Vitézet követően Muzslyán folytatta a színjátszást?
Látván, hogy engem is megfertőzött a színház világa. Bátyám, aki akkor már a muzslyai színjátszók oszlopos tagja volt, és egyes darabokat ő is rendezte, hívott, hogy szegődjek a társulathoz. Ebben az időszakban állt fel a Délibáb Együttes is, amelyben zenéltem, Ez egy olyan korszak volt, amikor párhuzamosan mozogtam a zene és a színház világában. A társulattal zenés darabokat, vígjátékokat és bohózatokat mutattunk be. Törekedtünk olyan előadásokat készíteni amelyek közel állnak a közönségünkhöz. Itt ebben a közösségben is nagyon jól éreztem magam.

Muzslyáról, hogyan vezetett az út ismét vissza a Madách Színpadjára?
A kilencvenes évek közepén, amikor igen nehéz életet éltünk, a Madách is igen nehéz helyzetben volt. Ebben az időszakban sokan elmentek, így a Madáchban is hiányoztak a színészek. 1996-ban a Máltai Szeretetszolgálat és a Madách egy Szent Gellért-jubileum kapcsán úgy döntöttek, hogy közös szervezésben színre viszik Lukács Márta nagybecskereki szerzőnő Szent Gellért élete című misztériumjátékát. A darab rendezője Izelle Károly volt, ő keresett meg és osztotta rám Szent Gellért szerepét. Ez volt visszatérésemet követően az első szerepem a Madáchban. Ez egy igen sikeres előadás volt, a Vajdasági Magyar Színjátszók Találkozóján díjat is kaptam ezen szerep megformálásáért. Ezt követően a Madách Színház fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából színre vitt Tanítónőben is szerepet kaptam. Bródy Sándor ezen drámájában a káplán szerepét játszottam. A darab rendezője Barácius Zoltán volt. A 2000-es évek elején Konrád Emma és Izelle Károly kezdeményezésére operett-estek sorozatát indítottuk el, ezekben az előadásokban is részt vettem, hat-hét ilyen jellegű operet összeállítást készítettünk tíz év alatt.

Ezek az operett-estek elképzelhetetlenek voltak Balázs György nélkül. Ön milyen jellegű darabokban érzi magát otthonosabban?
Én a zenés darabokban sokkal otthonasabban érzem megam.Köszönhető ez talán annak is, hogy szeretek énekelni és zenekarom is volt. Ez a műfaj könnyebb a számomra és nagyon szeretem a mai napig is.

Melyik volt az a darab, illetve szerep, melyet a legközelebb érzett magához?
A drámai műfajok nekem mindig nehezebbek voltak a zenésektől, de ezzel mindig nagyobb kihívást is jelentettek a számomra. Voltak igen kedves darabok a számomra nehéz megmondani, hogy melyik áll a legközelebb hozzám. Nagyon kedves emlékek fűznek a Tanítónőhöz. Marc Camoletti, Nem a ruha teszi az embert című vígjátékában is nagyon szívesen játszottam. Csató szerepe a Doktor úrban, is igen kedves volt a számomra. Trubeczkoj herceg szerepe a Szendrey Júliában szintén közel állt hozzám, ezt az alakításomat is díjazták. Nagy élmény volt a számomra ismét a János vitézben is szerepelni, ekkor már Sztrázsamesterként. Igen kedves számomra még Selsdons a betörő alakítása is a Függöny fel! című vígjátékból. Ha választanom kellene talán Csató szerepét emelném ki.

Végezetül nem kerülhetem meg a kérdést, mit is jelent az ön számára a Magyar Életfa- díj?
Mindenesetre meglepetésként és váratlanul ért ez a kitüntetés. A műkedvelő tevékenységem során sohasem a kitüntetés vagy elismerés lebegett a szemem előtt. Én a színpadon egész egyszerűen jól érzem magam és ezért is voltam és vagyok a mai napig is az életet jelentő deszkákon. A célom az volt, hogy a közönség szolgálatában legyek. De most hogy átvettem ezt az elismerést jól esik az a tudat, hogy felfigyeltek a munkámra és elismerték azt.