Torontálvásárhelyiek Nagybecskereken

Kedves vendégek a nagybecskereki Petőfiben
Március 18-án kedves vendégek érkeztek a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületbe. A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola tanulói és pedagógusai hozták el Dél-Bánát üzenetét. Ahogy tanáruk, Martinek Imre mondta, virtuális kézfogás és kulturális hídépítés kezdete Dél- és Közép-Bánát között.
A rövid városnézés után, melyet egy kicsit megzavart az eső, egy kedves és nagyon szép programmal mutatkoztak be.
Fénybe írt átjárók címmel fényképkiállítást láthatott a közönség. A fényképeket ifj. Csala Sándor fiatal torontálvásárhelyi diák készítette.
Ezután a tehetséges harmadikos Balogi Blanka és a hatodikos Erős Áron versmondók mutatkoztak be. Majd a kis citerások, a Trio Citaris (Talpai Mária, Spiranac Klaudia és Alföldi Ábel) szórakoztatták a jelenlévőket. Bemutatkozott a DAB-csapat is, ( Máté Erzsébet, Szolnoki Emma, Balog Erzsébet, Borbás Endre) akik Kerek e vidéken címmel bemutatták Torontálvásárhelyet és annak még rejtett kincseit. Nem maradt el a híres torontálvásárhelyi fonottas kalács sem.
Végül a kellemes és szép műsort a két tanító bácsi, Bakator János és Antal Ferenc zárta. Néhány ismert zeneszámot adtak elő gitáron.

Balázs Ilona