A MAGYAR ÖSSZEFOGÁS LAKOSSÁGI FÓRUMA

Muzslyán (is) összefogásban és összetartásban az erő
Telt házas érdeklődés mellett zajlott a Magyar Összefogás lista Az MNT a közösségünk életében címmel a Magyar Ház nagytermében megtartott lakossági fóruma Muzslyán.
A helybelieket és a környékbeli településekről érkező polgárokat Vidrács Krisztina, a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi tagja köszöntötte, majd mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, a Magyar Összefogás listavezetője részletesen ismertette az egyes szám alatt szereplő lista választási programját.
Külön kiemelte a Boldogasszony Iskolanővérek által egykor működtetett nagybecskereki zárda épületének fontosságát, valamint a muzslyai Tájház mielőbbi kialakulásának lehetőségét. Az MNT elnöke és a Magyar Összefogás listavezetője külön kiemelte az Magyar Nemzeti Tanács oktatás területén elért eredményeinek jelentőségét.
A lakossági fórumon részt vettek még a Magyar Összefogás jelöltjei – Petkovics Márta, Sárközi István és Molnár Attila. Molnár Attila a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola igazgatója. Felszólalásában kifejtette, hogy a magyarság megmaradása Közép-Bánátban kizárólag az oktatásba, az anyanyelvhasználatba, a művelődési életbe és a tájékoztatásba vetett hit és beruházások teszik lehetővé.

Borbély Tivadar