A MOZDULJ! PETŐFI! RENDEZVÉNYSOROZAT KERETÉBEN

Szavalóverseny volt Muzslyán

A Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében az idén is megrendezték a hagyományos Petőfi a szívünkben (Petőfi és kortársai) elnevezésű szavalóversenyt, amelyre közel negyven általános és középiskolás tanuló nevezett be. Az egybegyűlteket Dobó József, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte, majd a helybeli iskola Szervó Mihály utcai épületének alsó tagozatos magyar ajkú diákjai a műsor kezdetén elénekelték Petőfi Sándor egyik megzenésített versét. A háromtagú zsűrit Kovács Jolánka, Jenovay Lajos és Kovács László alkották, akiknek nehéz feladatuk akadt kiválasztani a legjobbakat.
Az első és második osztályosok mezőnyében Bottyán Viola, Kovács Viktor, Juhász Viktor, Csordás Emília és Labancz Benjámin bizonyultak a legjobbnak. A harmadikosok és negyedikesek kategóriájában díjat kaptak Pakai Andrej, Molnár Rita, Péter Izabella, Gombár Tamara és Rúzsa Patrik, míg az ötödikesek és hatodikosok mezőnyében Süveg Zita, Dimitrijević Stefan és Dorozsán Dávid szavalatai nyerték el a zsűri tetszését. A középiskolások mezőnyében első díjat kapott Panyik Anita, a második helyezett Kocsicska Gergő, valamint ketten osztoztak a harmadik helyen, mégpedig Szemerédi Orsolya és Szilágyi Krisztián. A díjazottak könyvjutalomban és köszönőlevélben részesültek.

Borbély Tivadar