MEGRENDEZTÉK AZ Egyházmegyei hittanverseny DÖNTŐJÉT A NAGYBECSKEREKI SZÉKESEGYHÁZBAN

Az idei téma Mária oltalmában volt
Hittanosok vették birtokba a nagybecskereki püspöki lakot és a székesegyházat május 6-án. Két eseményt bonyolítottak le ezen a napon: a képzőművészeti pályázat díjkiosztóját és a hittanos színjátszók találkozóját.
A nap a Mária palástja alá teszem… címmel szervezett képzőművészeti pályázat díjazottainak fogadásával kezdődött a püspöki lak nagytermében. Az óvodások és alsós hittanosokat Elias Ohoiledwarin SVD atya mozgatta meg, együtt énekeltek és mutogattak evangelizációs énekeket, amelyet mind a gyermekek, mind kísérőik nagyon élveztek. Léphaft Pál karikaturista bírálta el az alkotásokat, akinek szavait unokahúga, Lébhaft Mária tolmácsolta. Dr. Német László SVD püspök röviden bemutatta a hittanosoknak a püspöki házat, majd dicsérő szavak kíséretében átadta a díjazottaknak az okleveleket és az ajándékokat. A csókai első osztályos Balunović Anna – aki az első osztályosok kategóriájában harmadik helyezett lett – ezen a napon ünnepelte születésnapját, így őt külön édességgel is megjutalmazta a püspök atya. A díjkiosztó résztvevői megismerkedtek Tapolcsányi Emánuel atyával is, aki beszélt nekik az egyházmegyei nyári táborokról, majd valamennyiüket közös agapén látta vendégül a püspök atya.
A program a székesegyházban folytatódott, ahol tizenkét hittanos csoport mutatkozott be, akik Mária életének egy-egy mozzanatát mutatták be. A gyerekeket és kísérőiket köszöntötte a főpásztor, majd Masa Tamás atya vette át a mikrofont és vezette a műsort. A csoportok három blokkban léptek fel, közben Csiszér László és az evangelizációs csoport tagjai zenéltek és énekeltek. Arról, hogy a társaság jól érezze magát, s ne csak lelki, de testi táplálékkal is ellássák őket, Csíszár Gyöngyi és Gyólai József gondoskodott. Emánuel atya, az egyházmegye legfiatalabb papja, aki egyúttal ifjúsági- és ministránsfelelős is, ezen a napon négy alkalommal mászta meg a székesegyház tornyát (természetesen lépcsőkön) az érdeklődő hittanosokkal és kísérőikkel. A nap folyamán mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen a Lukács Gabriella, Bálint Aranka, Jenovay Lajos és Elias Ohoiledwarin SVD atya alkotta zsűri minden csoportot jutalmazott és buzdított, a hitoktatókkal pedig kielemezték a bemutatott produkciókat.
Kovács Szöszill