MUZSLYÁN BUDAI ZOLTÁN VENDÉGEI VOLTUNK

Amikor megvettem a szamarat megvalósult a gyermekkori álmom

Budai Zoltánt, mint régi ismerőst kerestem fel a napokban Muzslyán. Kihasználva a késő őszi napsütéses délutánt, családi háza udvarának hűvősében beszélgettünk. Beszélgetésünk kezdetén Zoli igy vallott:
– Tudom és értem, megszülettünk, majd egyszer meghalunk, akiket nagyon szerettem ők ma a rogendorffi (Udvarnok) temetőben nyugsznak, de akiket igazán szerettem és szeretünk, sosem halnak meg. A rogendorffi rokonaim sírhalmai is ott domborodnak, gróf Rogendorf által kialakított temetőbe, az ő emlékük is itt él a szívemben mindörökre.
Vendéglátónk Zoltán 1963-ban született Udvarnokon.

– Ami a család életkörülményeit illeti, azt tudom mondani, átlagos körülmények között éltünk. Édesapám traktorista volt az udvarnoki mezőgazdasági szövetkezetben. Édesanyám Julianna háztartásbeli ő gondoskodott a családról, rólam és Miska testvéremről, ő még Rogendorffon él a családjával.
A szülőházunk ott volt a kisutcában, Udvarnok azon részén, amelyet Rogendorfként ismerünk. Kicsiny település az én szülőfalum, de szerencsés embernek mondhatja magát az, akinek megadatott, hogy Udvarnokon és Rogendorfon született s ott élhette le élettét, vagy onnét indult el a szélrózsa valamelyik irányába. Gyermekkoromban, sokat tanultunk azoktól az emberektől, akik réges-régen már távoztak az élők sorából. Tőlük tanultuk meg hogyan lehet megélni az Ó-Bega völgyében a szikes földeken. Nekem még megadatott az a szerencse, hogy Udvarnokon végeztem el az általános iskola négy alsó osztályát. Első két évben Guth Boriska, majd két évig Nehrer Lajos tanítóknál. Ötödiktől nyolcadik osztályig a tordai iskolába jártunk. Utána kerültem Nagybecskerekre középiskolába. Másodikos voltam, amikor az akkori Radiátor gyárba munkásokat kerestek. Ezt jó alkalomnak láttam, és munkába álltam. Tettem ezt azért mert pénz sehol a láthatáron nem volt, de a vágyak szálltak. Mondhatom, hogy feleségemmel Jolánkával a nulláról kezdtük az életünket, a szorgalmunk eredménye az amink ma van. A szüleim majd későbben a család szerepe meghatározó volt az életben.
Vannak gyermekkori emlékeid?
Ha szegényesen is éltünk odahaza gyermekkorom igen boldog volt. Nyaranként különösen élveztük az Ó-Bega kristály tiszta vizét. Arra is jól emlékszem, amikor édesapának vittem ki a rétre az ebédet. Tekintettel, hogy ő késő estig kint volt a földeken. Élmény volt ez számomra, különösen amikor Skulár Ilija bácsi is ott volt, akkor ő lehetővé tette nekem, hogy a nehéz orosz hernyótalpassal szántsak. Télen pedig a szomszédságunkban a temető előtti nagygödör befagyott vizén korcsolyáztunk és szánkóztunk.
Az utcánkban élt egykoron Árva Pista bácsi. Neki volt egy szamara, meg egy kétkerekű kis kordéja (kocsi). Pista bácsi főleg azzal járta a falut. Nyaranta segíteni mentem neki sást vágni a Bégára. Egyik vele elfogyasztott ebéd után elmeséltem, hogy mire vágyom, még csak hét éves voltam akkor amikor megszerettem a szegényember kincsét, a szamarát. Pista bácsi meg is ígérte, hogy ha meg akar válni a szamártól nekem fogja eladni. Emlékszem, hogy amikor hazamentem elmondom édesanyámnak, hogy Pista bácsi majd eladja a szamarát én megszeretném venni, erre édesanyám összeszedte akkoriban forgalomban lévő pénzérméket 1, 2, 5 és 10. dinárosakat. Mindezt, egy nagy ruhás zacskóba csomagolta. Nem emlékszem már mennyi is volt. Másnap elmentem Pista bácsihoz, elvittem a pénzt, kiöntöttük az asztalra és összeszámoltuk. Pista bácsi erre megszólalt:
– Zolikám, ha hazamész kérjél apadtól még legalább kétszer ennyi pénzt, s akkor tiéd lesz a szamár.
Amikor hazamentem mondom anyukámnak mit mondott Pista bácsi. A vásárlásból nem lett semmi, mert pénzt a szamár árára nem kaptam, de akkor megfogadtam és mondtam is anyukámnak, hogy ha felnővök első lesz, hogy szamarat fogok vásárolni. Érdemes hosszútávon gondolkodni, becsületesen élni, mert csak akkor lehet nagy célokat megvalósítani. Gyerekkorom ezen végyát, később sikerült megvalósítanom.
Kezdetben itt a Táncsics Mihály utcában kezdtem el jószágtenyésztéssel foglalkozni. Ma viszont kint a muzslyai réten, saját tanyámon nevelem a jószágaimat. Minden napomat előre megtervezek, tudatosan élem és szervezem az életemet közösen a feleségemmel. Teszük mindezt közössen 1994-től amikor összeházasodtunk, ma a gyerekek is besegítenek a munkába. Jól érzem magam a családommal ezen a tájon a Bega és a Tisza folyó közötti réten és itt a Táncsics Mihály utcában is, amely semmiben sem különbözik az Ó-Bega vidékétől.
Mi a véleményed a jelenlegi mezőgazdaság helyzetéről?
A mezőgazdaság az országban mindig koldus boton járt.

Egy parasztembernek sokat kellett előre számolni, tervezni, hogy meg tudjon élni a mezőgazdaságba fektetett munkájából. Emlékszem azonban azokra az időkre is, amikor a földművelésből és állattenyésztésből sokkal jobban lehetett megélni.
Elmondanád, milyen volt az út eddig, ezen célok megvalósításáig?
Azt tudom, mondani, hogy még nincs vége, folytatom mindazon dolgok végzését, amit kedvelek. A jószágokkal való foglalkozást is. Ezenkívül évente több rendezvényen is részt veszek, főleg a pörköltfőző versenyeken vagyok jelen. Október 4-én Udvarokon voltam, ott is egy bogrács alá gyújtottam a tüzet, ilyenkor alkalmam van arra is, hogy elbeszélgesek régi ismerősökkel, barátokkal.
Kérdezted milyen út vezet idáig, ahol most vagyok. Egyszerűen mondva az akácos út. A mi utcánkban a fák lombjai majd összeértek. A délutáni órákban az akácfák árnyékában ültek az utcánk idősebb lakói. Délutánonként jött a fagylaltos bácsi és 5 dinárért, vagy ha nem volt pénzünk akkor egy tojásért adott egy gombóc vanília ízű fagyit, majd csengetve tovább tolta a fagylaltos ládikót. Amikor nyáron fürödni mentünk vagy horgászni a mi utcánktól megint csak akácos út vezetett le a Begáig.
Milyennek látod most szülőfaludat?
Az ember évek során sokat változik, igy van ez szülőfalunkkal is. Megváltozott. Elnéptelenedett a mi kis utcánk, a Zöld utca, a Nagy utca elcsendesedet, nincs többé gyerek- sereg. Most már nem zajos a sfalusi élet. Régen a libák gágogása verte fel a falu csendjét, vagy kora reggel és este, a tehéncsordák zaja töltötte ki az utcákat.

Kép és szöveg Precz István