Tanácsvállasztások Nagybecskereken

A vártnál nagyobb érdeklődés

A múlt vasárnap rendezték meg Nagybecskereken a helyi közösségek tanácsainak és ellenőrző bizottságainak választását. A magyarlakta településeken Lukácsfalván csak az ellenőrző bizottság összetételéről döntöttek a polgárok.
Muzslyán a 6820 bejegyzett polgárból 1700 járult az urnák elé, A 11 tagú tanácsba a következő személyek kerültek be: Palatinus Ervin (eddigi tanácselnök), Sztojkó József, Vidrács Krisztina, Molnár Attila, Borbély Tivadar, Bodó Poturica Mária, Hallai Mihály, Ispánovics Endre, Süveg Hilda, Nagy József és Kardos Emese. Az ellenőrző bizottság tagjai ebben a megbizatási időben Kovács Nándor, Csíkos Marika és Davor Radosavljević lesznek. A tanácsba és az ellenőrző bizottságba is a VMSZ által támogatott jelöltek jutottak be.


Szentmihályon a helyi közösség tanácsának új tagjai: László Norbert, Tóth Ernő, Makán József, Törköly Emil, Tóth Krisztián, Kovács Diána és Tóth Rimai Anasztázia. A szentmihályi tanácsba 3 a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott és 4 a Szerb Haladó Párt által támogatott jelölt jutott be.
Sztojkó József a VMSZ nagybecskereki Városi Szervezetének elnöke értékelte az eredményeket lapunknak.
-Először is szeretném megköszönni a polgároknak a bizalmat és, hogy felismerték azt, hogy az általunk támogatott jelöltek mindig a helyi közösség polgárainak az érdekeiért szálltak síkra. Ez az eredmény lehetővé teszi, hogy a jövőben is mindent megtegyenek a helyi közösség érdekeiben. Külön jelentős a jelöltjeink győzelme Muzslyán, ahol a magyarok összefogása, ugyanis itt a civil szféra jelöltjeivel együtt indultunk, ismét tanúbizonysága volt a jó választási szereplésnek. Nagy öröm számunkra, hogy ez a sikeres eredmény egy igen jelentős részvételi arány mellett született meg. A polgárok felismerték, hogy ezeken a választásokon is igen fontos, hogy részt vegyenek.
Szentmihályon, ahol eddig nem volt képviselőnk, is igen szép eredményt értek el jelöltjeink, ugyanis 3 jelöltünknek sikerült bekerülnie a tanácsba és remélem, hogy ez új lendületet fog hozni a tanács munkájában.
Annak ellenére, hogy Erzsébetlakon nem sikerült egy jelöltünknek sem bejutni a tanácsba, megvagyunk elégedve az eredményekkel, tekintettel arra, hogy igen kevés szavazaton múlott, hogy képviselőink sikerrel járjanak.
Ami az ellenőrző bizottságokat illeti, ott is szép eredményt értünk el. Muzslyán és Szentmihályon is az általunk támogatott jelöltek jutottak be, míg Lukácsfalván két jelöltünk lett az ellenőrző bizottság tagja.