Tordai Művelődési Napok
Húszéves jubileum jegyében zajlanak
A hétvégén veszi kezdetét Tordán a Tordai Művelődési Napok elnevezésű rendezvénysorozat. Az idén huszadik alkalommal szervezik meg ezt a művelődési renezvényt, amelyre a vajdaságból, de a határon túlról is várnak résztvevevőket. Az ünnepi megnyitót szombaton rednezik meg a tordai művelődésiházban. A program kiállítással kezdődik,ahol az elmúlt húsz év rendezvényeiből álló vállogatást mutatják be a közönségnek. Ezt követi az alkalmi műsor, ahol ünnepi köszöntőt Dobai János a tordai helyi közösség tanácsának elnöke és Mitar Vučurević Begaszentgyörgy község elnöke mondanak. A találkozót mgr. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitja meg. A megnyitón a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályainak a tagjain kívül közönség elé lépnek a magyarittabei és magyarcsernyei néptáncosok. Testvértelepüléseinkről is várunk vendégeket, tekintettel, hogy a magyarországi Balástyáról és a romániai Újszentesről is érkeznek fellépők.
A tervek szerint a Tordai Művelődési Napok márciusmásodik felében zárulnak. Az előttünk álló rendezvényekről Dobai János a tordai helyi közösség tanácsának elnöke nyilatkozott launknak.
– Vendégül szeretnénk látni mindazokat, akik az elmúlt húsz évben részesei voltak ennek a művelődési eseménynek. Többek között várjuk a nagybecskereki Madách Színházat, a Szabadkai Nápszínházat, az Újvidéki Színházat, a tóbai és a bácsfeketehegyi színjátszókat. Tekintettel, hogy a tordaiak körében igen nagy népszerüségnek örvendenek az élőujságok, ezért terveink között szerepel, hogy a Magyar Szóval közössen egy élő ujságot is rendezzünk. Testvértelepülésünk Tiszalapár képviselői is egy egész estet betöltő műsorrl érkeznek. Március közepén tervezzük a mára már hagyományosá vált három Torda találkozóját. Ahol a vajdasági Torontáltorda, az erdélyi Torda és a magyarországi Bihartorda képviselői találkoznak, és közös művelődési műsort adnak a rendezvénysorozat keretében.
Ezek a hétvégi rendezvényeken kívül csütörtökönként is szeretnénk találkozókat tartani, ahol elsősorban a termelők részére tartanánk szakelőadásokat, de irodalmi és gyermek műsorok rendezését is meg szeretnénk valósítani.
Örömet jelent a számunkra, hogy rendezvényeink igen látogatottak és nem csak a helybeliek, de a környező településekről is érkezik közönség. Rá kell mutatnom arra is, hogy a szervezésben a helyi közösségen kívül minden civil szervezet részt vesz.
Remélem, hogy a járványhelyzett nem szól közbe és a tervezett programunkat teljes egészében meg is tudjuk valósítani-tette hozzá Dobai János a tordai helyi közösség tanácsának elnöke.