A MUZSLYAI MAGYAR HÁZ NAGYTERMÉBEN

Töknapot szerveztek a gyerekeknek

Szombaton, november 9-én, a Magyar Ház nagytermében egy kisebb jubileumra került sor, ugyanis ötödik alkalommal lett megszervezve a gyerekek körében egyre népszerűbb Töknap a falunkban elnevezésű rendezvény. Az esemény célja – a többi közt -, hogy a gyerekek játszva és egy műhelymunka keretében különleges csemegeként és könnyen elkészíthető díszként ismerjék meg a tököt. A szervezők – a VMSZ muzslyai Női, Nyugdíjas és Ifjúsági Fórumának tagjai – az idén is színes gyermek-és családprogrammal készültek: volt ötletes kézműves foglalkozás, amely alatt a legkisebbek – a szülők és nagyszülők segítségével – különböző őszi jellegű festményeket készítettek, valamint tököt díszítettek és faragtak. A rendezvény végére megszülettek az eredmények is — a legszebb és legügyesebb alkotásokat Pandurov Szofia, Hevesi Tímea, Lázár Emília, Kocsis Edvárd, Kovács Viktor, Sztojkó Teodor, Bodó Zalán, Milosavljević Viktor, Pandurov Andréj, Molnár Albert és Horváth Andréj készítették. A szervezők a díjazottaknak egy-egy oklevéllel és édes meglepetéssel kedveskedtek.

Borbély Tivadar