ÉVADNYITÓ A MUZSLAI PETŐFI SÁNDOR MME-BEN
Aranyplakett-kiosztása és tagtoborzás
December 11-én a Muzslai Petőfi Sándor MME tagsága megrendezte a hagyományos évadnyitó műsorát, mely keretében bemutatkoztak azon szakcsoportok lelkes és tehetséges tagjai, akik a magyarság kultúrájának és hagyományának ápolására és továbbéltetésére, a fiatalok nevelésére, valamint nemzeti örökségünk megőrzésére törekednek. A művelődési egyesület nagytermében megjelent közönséget Dobó József, az egyesület elnöke köszöntötte, aki beszédében kitért arra, hogy a sorrendben 15. évadnyitó elsődleges célja az új tagok toborzása.
Ezt követően kiosztásra került az egyesület Aranyplakett-díja, amelyet az idén Huszta Gizella, a Muzslai Petőfi Sándor MME Vass Lajos- és Bodor Anikó-díjas vegyes kórusának tagja kapott. A művelődési műsorban fellépett a Harmatcsöpp-és a Százszorszép tánccsoport, a színészek közül Rontó Márta, Zombori Tibor és Kósa Zoltán, Molnár Rita általános iskolás mesemondó, Rontó Márta, Barta Mária és Kónya-Kovács Otília népmesemondók, továbbá a Cickafark énekcsoport, a Maca-Tina citerakettős, Lele József citeraszólista, valamint a felnőtt citerazenekar a vegyes kórus kíséretében. A rendezvény alatt a jelenlevők megtekinthették a helybeli amatőr képzőművészek (MAKK) legújabb tárlatát.
BORBÉLY TIVADAR