A RÉMUSZ – HAGYOMÁNYÁPOLÓ EGYESÜLET ÉS A HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSÁNAK SZERVEZÉSÉBEN

Szent Iván-napi sokadalmat szerveztek az idén is Muzslyán

Június 24-e Szent Iván-napja, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának, az ősi fényszimbolikának, a nyári napfordulónak és a szertartásos tűzgyújtás közös ünnepe.
Felelevenítve a régi szokásokat, a muzslyai RÉMUSZ – Hagyományápolók Egyesületének tagjai – valamennyi civil szervezettel, egyesülettel és a helyi közösség tanácsával karöltve – az idén is színvonalas és tartalmas programot szerveztek a falu központjában.
A rendezvény egy körömpaprikásfőző-versennyel vette kezdetét, melyre rekordszámú, mintegy 20 helybeli és környékbeli csapat nevezett be, hogy bemutassák főzési tudásukat és tehetségüket.
Míg a bográcsokban főttek a finom ételek és a szakácsok a „titkos” ételízesítőkkel varázsolták még finomabbá a paprikást, addig a helybeli Szent Márton Borkedvelők Egyesületének és a Muzslyai Amatőr Képzőművészeti Klub (MAKK) tagjai, illetve a hagyományápolók ügyes kezű asszonyai és zenészei házi borokkal, aszfaltrajzolással, édes és sós süteményekkel, valamint jó talpalávalókkal csalogatták ki a falu apraját-nagyját az eseményre.
Ezenkívül a Kézműves műhely szorgos kezű asszonyainak jóvoltából volt még virágkoszorú-fonás, a nyugdíjas-egyesületek sportszakosztályának köszönhetően pikádózás és néhány ügyességi játék, a merésszebbek pedig kipróbálhatták a kancsikakezelést is.
A szervezők kultúrműsort is rendeztek, melyben népdalokkal fellépett a Muzslai Petőfi Sándor MME citerazenekara és vegyes kórusa.
A rossz időjárási viszonyok miatt az idén elmaradt a máglyarakás, a SzentIváni-tűz gyújtás, annak megszentelése és átugrálása is.

BORBÉLY TIVADAR